A legjobb strandjátékok az egész családnak

Gyerekekkel egy igazi eleven élmény a strandolás. Ilyenkor a megfelelő napvédelem és folyadék mellett nem árt strandjátékokkal is készülni, amivel a fiatalabb korosztály mellett akár a szülők is szívesen elfoglalják magukat. Lehet ez egy egyszerű strandlabda, vagy akár egy duplatartályos, vállra szerelhető vízipuska is!

Irány a víz!

Felfújható strandjátékok

A strandjátékok legszélesebb választékát minden bizonnyal a felfújható, műanyag verziók teszik ki. Úszni még nem tudó, vagy éppen tanuló kicsiknél mindenképpen érdemes beszerezni egy pár karúszót vagy úszógumit – babák esetében pedig olyat, aminek lábtartó része is van. Az úszógumikat természetesen nagyobb méretben, a legkülönbözőbb formákban is kivihetjük a strandra, ha épp arra vágyunk, hogy egy műanyag flamingó vagy fánk segítségével lebegjünk a víz színén. Nagyobb gyerekek emellett szívesen játszanak a fekvő- vagy lovaglómatracokkal is, amikről nagy zsivaj kíséretében tudják leborítani egymást vagy akár a szüleiket.

A legkisebbek strandjátéka az úszógumi
Forrás: Unsplash / Valeria Zoncoll

Úszódeszkák

Mindamellett, hogy az úszás terén még bizonytalan gyerekeknek nagy segítséget jelenthet a felszínen maradásban, főleg a hullámos partszakaszok kedvelt strandjátéka az úszódeszka. Ezzel ugyanis amatőr és igencsak olcsó keretek között lehet kitapasztalni a szörfözés alapjait. Persze nem a tetején állva, hanem kizárólag a hullámok fodraira felfeküdve – bár kétség ne férjen hozzá, a kicsik az előbbit is meg fogják próbálni.

Aktív strandjáték az aktív családoknak

Vízipisztoly

A gyerekek nélkül strandolók általános rémálma a vízipisztolyokkal felszerelt, fröcskölő családok érkezése. Mielőtt tehát beszerzitek a legnagyobb tartállyal bíró, hátra szerelhető vízipuskákat és -ágyúkat, mindenképpen beszéljétek át a kicsikkel a strandjáték alapvető illendőségi szabályait. Miszerint a többi fürdőzőtől távol, lehetőleg a nyugalmukat nem megzavarva kezdjenek bele az évszázad vízicsatájába.

Kedvelt strandjáték a vízipisztoly
Forrás: Unsplash / Sydney Rae

Strandtenisz

Sportosabb családok kedvelt strandjátéka lehet a merev, általában vízálló ütőkből és a víz felszínén úszó labdából álló készlet. A kifejezetten gyors reflexeket és nagyobb gyakorlatot igénylő strandteniszt bátran játszhatjátok a parton, vagy akár a térdig érő vízben is. Így legalább a hűsítő élmény is garantált a nehezített testmozgás közben.

Az elmélyültebb strandjátékok kedvelőinek

Homokozó készlet

Tévedés, hogy a homokozás kizárólag kisgyermekkorban lehet üdítő elfoglaltság! Az idősebb korosztály is bátran belevetheti magát az alkotásba egy homokos partszakaszon: legyen szó egy hatalmas erődítmény kiépítéséről, vagy akár egy közösen létrehozott homokszoborról. Persze nem árt, ha néhány alapvető homokozóeszközt is beszereztek ehhez, mert ezek nagyban megkönnyíthetik a formázást.

Homokszobor a strandon
Forrás: Unsplash / Jonathan Ridley

Vízálló társasjátékok

A legmelegebb órákban mindenkinek érdemes árnyékba húzódnia. Ilyenkor a csendes pihenőt a kedvenc könyveitek olvasása mellett bátran kiegészíthetitek egy kis közös játékkal. Ehhez remek lehetőséget nyújtanak a kifejezetten strandoláshoz gyártott, vízálló kártyapaklik vagy társasjátékok. Ám dönthettek úgy is, hogy a nyaralás előtt még magatok lamináljátok a kedvenc darabjaitokat.

Comments are closed.

Navigate