Az év első felében esedékes az adóbevallás, ám arról könnyű elfeledkezni a napi rohanásban, hogy ez az az időszak, amikor lehetőségünk van valami jót tenni megkeresett pénzünkkel. Pedig ezzel mindenki – csak egy kis időráfordítással és néhány kattintással – segíthet olyan szervezeteknek, amelyek nélkülözhetetlen munkát végeznek egy élhetőbb világ megteremtéséért.
Ezért a Jófogás oldalán ebben az időszakban több nonprofit szervezet hirdetésével is találkozhattok, ugyanis az idei évben is megjelenési lehetőséget adtunk több alapítványnak, hogy bemutatkozhassanak – így szeretnénk segíteni felfedezésüket és bátorítani az oldalra látogatókat az adójuk 1%-ának tudatos felhasználására. Május 20-ig mindannyiunknak lehetősége van néhány kattintással jót tenni – ezért tudatos vásárlás mellett adományozzunk tudatosan!
Hová tűnnek az 1%-ok?
A Jófogás legújabb felmérése a felhasználók adományozási szokásairól érdeklődött és több mint 4000 válaszból kiderült, hogy háromnegyedük (74,3 %-a) rendszeresen adományoz jótékony célokra, ugyanakkor a megkérdezettek 40%-a vagy nem is tud az 1% felajánlás lehetőségéről, vagy egyszerűen nem él vele. Az okok is beszédesek:
- 35,9% bizalomhiány miatt nem ajánlja fel, attól tartva, hogy az adomány nem éri el a célját,
- 32% egyszerűen elfelejti,
- 8,5% pedig túl bonyolultnak tartja a folyamatot.
Pedig valójában mindössze néhány percet vesz igénybe egy online nyilatkozat kitöltése, a NAV oldalán részletes segédletek is elérhetők hozzá, és semmilyen költséggel nem jár – mégis hatalmas segítséget jelenthet azoknak a szervezeteknek, akik a társadalom legsebezhetőbb rétegeiért dolgoznak.

Társadalmi felelősségvállalás a jó ügyekért
A Jófogás évek óta elkötelezetten támogatja a tudatos adományozást. Helyi jelenlétünkkel fontosnak tartjuk, hogy odafigyeljünk és aktívan részt vegyünk lokális kérdésekben – együtt már szimplán a használt termékek adásvételével hozzájárulhatunk közvetlen környezetünk élhetőbbé tételéhez – de hiszünk abban, hogy a felelős fogyasztás nemcsak a használt termékek újrahasznosítását, hanem a közösségi szolidaritást is jelenti.
Korábban például együttműködtünk az Adománytaxival, akik a Jófogáshoz hasonlóan összekötik a városi felesleget a vidéki kereslettel. Idén teret adunk oldalunkon banner megjelenés formájában számos nonprofit szervezetnek, hogy megismerhessék őket felhasználóink. A célunk nemcsak az adományozás ösztönzése, hanem a bizalom erősítése is – hiszen jogos elvárás, hogy mindenki olyan szervezetet támogathasson, amelynek működésében hisz.
Hogyan válassz szervezetet?
Ha még nem döntötted el, kinek ajánlanád fel az adód 1%-át, válassz szimpátia vagy személyes érintettség alapján.
Összeállítottunk egy listát olyan szervezetekről és alapítványokról, amelyeket a Jófogás fő termékkategóriáinak (pl. Szabadidő, sport) tematikája mentén választottunk ki, és amelyek tevékenységükkel aktívan segítik egy jobb világ megteremtését. A lista természetesen nem teljes, hiszen rengetegen jótékonykodnak.
Ismerd meg a Jófogáson kiemelt alapítványokat a rövid összefoglalókból:
- az Amigos a gyerekekért Alapítvány küldetése, hogy egyetemista önkénteseikkel, az Amigókkal, kórházban lévő beteg gyerekeket motiváljanak a gyógyulásra játékos nyelvtanuláson keresztül,
- az Autistic Art Alapítvány autista lakóotthonok fenntartásával foglalkozik. Emellett fejlesztésekkel, kutatással és tudásmegosztással járulnak ahhoz, hogy könnyebb legyen ma Magyarországon autistának lenni,
- a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola gondosan képzett vakvezető kutyáik átadásával térítésmentesen segítik a látássérült embereket önállóbb, biztonságosabb és teljesebb életet élni. Munkájuk fontos része a társadalom érzékenyítése, a fogyatékossággal élő emberek befogadását és megértését elősegítő szemléletformálás,
- az Egyesület az Inklúzióért tudásátadással, támogató csoportokkal és közösségi programjainkkal inspiráljuk fogyatékos és nem fogyatékos gyerekek és felnőttek hétköznapi együttműködését. Mottójuk: Akadálymentesítünk a fejekben és a szívekben,
- az Északi Támpont Egyesület fontos társadalmi ügyekről készít filmeket annak érdekében, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket, ösztönözze az esélyegyenlőséget és a szolidaritást. Mottójuk: Történeteinktől jobb lesz a világ!,
- a Felelős Gasztrohős Alapítvány célja a fenntartható étkezés elterjesztése szemléletformáló online kampányok, offline edukációs programok segítségével, valamint a hazai vendéglátóhelyek környezetvédelmi törekvéseinek segítése.

Tegyünk együtt egy élhetőbb világért!
Most döntsd el te, hogy a Jófogás melyik alapítványt részesítse anyagi támogatásban! Miután elolvastad a fenti listát a kiemelt szervezetekről, és megismerted őket, az alábbi gombon található online szavazólapon válaszd ki a hozzád legközelebb álló szervezetet. A szavazás anonim, és maximum 2 percet vesz igénybe!
És ne feledd: tudatos vásárlás mellett adományozz tudatosan! Személyi jövedelemadód 1%-áról az adóbevallásod leadásával egyidejűleg május 20-ig tudsz rendelkezni.
Comments are closed.