Amit Szilveszter előtt meg kell tenned…

Az év végéhez közeledve egy kicsit mindenki fellélegezhet, hiszen pár nap múlva ismét egy új fejezetet nyithatunk. Az idei év a vírushelyzet miatt senkinek sem volt könnyű, így érdemes számot vetni, átgondolni mik történtek velünk és a tanulságokat levonva haladni tovább a 2021-es év felé.

Most összeszedtünk nektek pár tippet arra, hogy a lencsefőzelék előtt, milyen dolgokat érdemes megtennetek a sikeres évzáráshoz.

Engedd el a múltat!
A rohanó világban az embereknek egyre kevesebb idejük van megállni és visszagondolni arra, hogy milyen ingerek érték őket a mindennapokban. Általában ilyenkor jönnek a kifogások, hogy feladataim vannak, dolgoznom kell, és ott a család is, pedig a tisztánlátásért nagyon fontos ezekkel a dolgokkal is foglalkozni. A spirituális, testi-lelki megnyugvást gyakran segíti, ha elkezdünk rendet rakni otthonunkban, megszabadulunk a felesleges kacatoktól vagy téli nagytakarítást csinálunk, hogy az új esztendőt tiszta körülmények között kezdjük. Az apróbb tárgyakhoz, esetleg szerszámokhoz, vagy ruhaneműkhöz fontos beszerezni egy rendszerezőt, ami segíti a dolgok csoportosítását. A nagytakarítás során felhalmozódott kacat másnak lehet ajándék, így minden ilyen tárgyat, ruhát érdemes meghirdetni a Jófogás oldalán, hogy másnak is öröme származzon a szortírozásunkból.

Valami régi, valami új
Miután kitakarítottuk a lakásunkat, és megszabadultunk a felesleges dolgainktól, hagyjunk meg legalább egy olyan tárgyat, amit idén vettünk, hogy bármikor fel tudjuk idézni a 2020-as évet. A lakásunkba felszabadult helyekre vásároljunk új bútorokat, dekorációt. Öltöztessük új köntösbe a lakásunkat! Nem kötelező bútort vásárolni, nyugodtan gondolhatunk, például új függönyre, terítőre, esetleg kerti bútorokra, növényekre, de kitalálhatunk különböző otthon elkészített dekorációt is a következő évszakra, ami előcsalogatja a télből a tavaszt. Legextrémebb esetben, a teljes megújulás reményében, kifesthetjük a falakat az eddigitől eltérő színre, ezzel új külsőt kölcsönözve lakóhelyünknek.

Készíts tiszta lapot!
A tiszta lap kifejezésről már bizonyára mindenki hallott, ennek gyakorlatba ültetésére szolgál, ha vásárolunk vagy készítünk magunknak naptárat a következő évre. Az üres naptár látványa motiválhat abban, hogy a következő évben kihozzuk magunkból a maximumot. Ha nem vagy elégedett a boltban kapható határidőnaplókkal, akkor érdemes készíteni magadnak egyet! Nincs másra szükséged, csak egy tetszőleges füzetre, ami lehet spirál, kockás vagy esetleg keményfedeles is, ragasztópisztolyra és apró díszítőelemekre a dekoráláshoz. Némi kreativitással és türelemmel már el is készítetted magadnak a saját határidőnaplód, melynek felosztása rajtad múlik: napok, hetek, hónapok szerint, kevés szövegnek vagy sok szövegnek helyet hagyva, végében jegyzetelős résszel, vagy anélkül. Javasoljuk az évről évre ismétlődő dátumokat, például szülinapokat előre beírni, hogy semmiről se feledkezzünk meg.

Adományozás, örökbefogadás
A karácsonyi ünnepek után érdemes azon is elgondolkodni, hogy vajon mennyi olyan dolgot vásároltunk idén, amire ténylegesen szükségünk van. Ami régen jó ötletnek tűnt, mára lehet, hogy már helye sincs az otthonunkban. Sajnos rengeteg család él rossz anyagi körülmények között, így ahol tudunk, segítsünk, még ha csak egy kevés felajánlással, pár tárggyal, ruhával, esetleg hidegétel csomaggal is. A közvetítésre megannyi szervezet találunk, akivel fel tudjuk venni a kapcsolatot. A szegényes körülmények között élő családok mellett sajnos egyre több háziállat kerül utcára, így ha megvannak az otthonunkban és az életünkben az adott körülmények és még felelősségteljesebben szeretnénk kezdeni a 2021-es évet, akkor fogadjunk örökbe egy kisállatot. A Jófogás oldalán több állatvédő egyesületet találhatunk, így kiválaszthatjuk a számunkra tökéletes bundás pajtást.

Projektek a következő évre
Az előzőekben említett feladatok az elengedéshez és az újrakezdéshez járultak hozzá, de itt az idő arra, hogy amennyire lehet, megtervezzük a következő évet. Persze, a spontaneitásnak is megvan a varázsa, de attól függetlenül szükségünk van kitűzött célokra, amelyek ösztönöznek arra, hogy az új kihívások áthidalásával fejlődjünk, vagy előrébb másszunk a ranglétrán. Kezdetben gondolkodhatunk valami olyan tevékenység elkezdésében, ami csak a miénk, amit mindig is ki szerettünk volna próbálni. Fontos, hogy a tervezés során ne gondoljunk az esetleges kudarcokra, hanem a sikerek lebegjenek a szemünk előtt. A legkézenfekvőbb, minden év végén elhangzó ígéret a sportolás, így annak érdekében, hogy tényleg betartsuk ezt az ígéretet, vegyük meg már most a sporteszközöket. Ha pedig meg szeretnénk még jobban ismerni egy számunkra szimpatikus kultúrát, akkor érdemes elgondolkodni a nyelvtanulás lehetőségén is. Ehhez már most beszerezhetjük a nyelvkönyveket, szótárakat.

Évértékelés készítése
Összességében a legegyszerűbb és leggyorsabb módja az idei év elengedésének az, ha papírra vetjük a gondolatainkat. Érdemes összeírni, hogy milyen sikereket értünk el idén, az előző évben kitűzött célokat teljesítettük-e, vagy tettünk-e elég lépést annak érdekében, hogy teljesüljenek. Emellett fontos gondolni magunkra is, hogy miben mennyit fejlődtünk, és milyen tulajdonságainkon kell még csiszolni a következő évben. Ha ezzel megvagyunk, akkor már el is készítettük azt a csomagot, amivel átléphetjük az új év kapuit.

Comments are closed.

Navigate