Karácsonyi dekoráció trendek kitekintő

Téged is elkapott a karácsonyi őrület? Biztosíthatlak, nem vagy egyedül. Nézz csak körül a boltokban vagy az utcán, mindenhonnan az ünnepi hangulat köszön vissza, így nem csoda ha téged is megfertőzött. Ideje hát, hogy elkezdj te is azon gondolkozni, hogyan csempészd be a karácsony melegét otthonodba. Megnéztük mik idén a trendek, most pedig megmutatjuk öt kedvencünket!

  1. Klasszikus

Mi mással is kezdhetnénk, mint az örök kedvenc klasszikus irányvonallal, amivel idén sem nyúlhatsz mellé. A hagyományos zöld, arany, piros párosítás nem véletlenül vált a karácsony alap színeivé, hiszen rendkívül jól mutatnak egymás mellett, ráadásul ezzel a kombinációval meleg és otthonos érzetet teremthetünk. Időtlenségének köszönhetően pedig évekig felhasználhatjuk kedvenc díszeinket és égőinket, így több pénz marad a zsebünkben az ajándékokra!

  1. Minimalista

A minimalista gondolkodásmód nem csak a karácsonyi dekorációra, hanem magára a karácsonyi ünneplésre is kihathat. Hiszen valljuk be, ez az ünnep pontosan az, ahol a minimalizmusnak igazán helye van. Ha úgy érzed, hogy túl sok időt és energiát vesz el tőled a készülődés, a dekorációk beszerzése és az ajándékok felkutatása, mondj idén egyszerűen nemet rá. Élvezd a karácsony igazi értékeit, ne halmozz fel feleslegesen újabb díszeket, törekedj az egyszerű megoldásra, hiszen a kevesebb néha több!

  1. Fehér, havas

Nincs igazi karácsony hó nélkül? Ha te is ezen az elven vagy, viszont nem bíznád idén az időjárásra a dolgot, rendezd be saját havas birodalmad! Ehhez nem kell mást tenned, mint beszerezni egypár fehér karácsonyfadíszt és kiegészítőt. A hideg, jeges érzés tompítására pedig fehér, meleg anyagokat ajánlunk, mint például egy puha fehér szőnyeget a fa alá vagy egy szintén fehér horgolt takarót a nappaliba.

  1. Rusztikus, természetes vonal

A fenyőillat tagadhatatlanul a karácsony egyik elengedhetetlen része. Mi sem igazolja ezt jobban, mint hogy fenyőfa aromájú illatosítót is lehet ma már kapni a piacon a műfenyő kedvelőinek is az illat pótlására. Akárhogy is döntünk azonban a fenyőfát illetően, a természet beköltöztetése otthonunkba mindenképpen varázslatos összképet nyújt majd. Válasszunk hát élő, vagy természetesnek ható dekorációt, melynek fő elemei a fa, a téli növények és akár a téli gyümölcsök is lehetnek!  Egy girland fenyőág végig futtatva a lépcsőkorláton vagy egy fenyőből és borókából összeállított ajtódísz garantáltan az otthonod dísze lesz. A bátrabbak pedig idén lecserélhetik hétköznapi tányéralátétjeiket fából készültre is!

  1. Bolondos színforgatag

Ha idén nem a megszokott irányzatokat követnéd, válts színesre! A kék karácsonyfa, a színes égősorok és karácsonyi boák már régóta díszítik sokak otthonát. Azonban a szivárvány színeiben játszó dekoráció még számodra is újdonságot jelenthet. Legyen szó ajtó- vagy karácsonyfa díszről, ezekkel a színes összeállításokkal biztosan meglepsz majd mindenkit.

Megtetszett valamelyik stílus, de nincs meg hozzá a megfelelő dísz vagy karácsonyi kiegészítő? Nézz fel oldalunkra, ahol sok-sok termék vár “karácsony” kulcsszó alatt az Otthon és háztartás kategóriában!

 

Comments are closed.

Navigate