Az új év van, akinek csak arról szól, hogy hetekig rosszul írja le az évszámot, de sokaknak egyenlő az új kezdettel. A „Leszokok a dohányzásról”, „Többet sportolok” kezdetű mondatok továbbra is népszerűek, maga a fogadkozás azonban kevésbé, ez derült ki legalábbis kutatásunkból. E szerint a felhasználóink nagy többsége (89%) nem tesz újévi fogadalmat, és aki tesz is, az is hamar feladja. De vajon mik a legérdekesebb fogadalmak, és hogyan kerülhetjük el a kudarcot? Erre is adunk néhány tippet.
Mi a baj a fogadalmakkal?
Egy amerikai kutatás is alátámasztja azt, hogy a fogadalmaink nem igazán hosszú életűek. A Scranton Egyetem szakemberei azt találták, hogy az emberek 80%-a már január közepén feladja a nagy terveit. A pszichológusok szerint ennek az a legfőbb oka, hogy irreális célokat tűzünk ki, így a sikertelenség szinte borítékolható. A fogadalmak megszegése tehát legalább akkora hagyomány, mint maga a fogadkozás.
Kutatásunkban a megkérdezettek 2 százaléka be is vallotta, hogy az előző évben mindössze egy hétig tartotta magát az új elhatározásához; ezek az extrém, rövid életű fogadalmak egytől-egyig az egészséges életmódhoz kötődtek. Az is kiderült, hogy a 20-30 közötti korosztály adja fel legkönnyebben; 63%-uk nem tartotta be a 2018-as fogadalmát, míg a többi korosztály esetén az arány 13%, tehát itt több, mint háromnegyedük tartotta magát az elhatározásához.
Hogyan ne bukjunk el 2019-ben?
A fogadalomtípusok terén nincs nagy meglepetés. Fókuszban az egészséges életmód áll (65%); több sport, megfelelő étkezés, egy rossz szokás elhagyása (20%). Ezeken felül a spórolás (12%) és az önképzés is megjelent, 11% szeretne valami újat tanulni. A válaszadók negyede állította, hogy 2018-ban sikerült betartania azt, amit megfogadott. Mit tehetünk, hogy idén ne bukjunk el? A szakértők az alábbiakat javasolják:
- Tűzz ki reális célt
- Haladj lépésenként
- Legyen a célod mérhető
- Kösd a célt időhöz
- Jutalmazd meg magad valami aprósággal
A fentiek alapján egyértelmű, hogy az egyik legnépszerűbb, “jövőre lefogyok” fogadalom miért nem működik. Határozd meg, hogy egy hónapban mennyit akarsz fogyni? A havi 3 kiló mínusz sokkal jobban hangzik, mint az “év végére lefogyok 20 kilót”, ugye? Írd le, hogy mit fogsz ennek érdekében tenni? “Heti háromszor 20 percet tornázok”. “Hétfőn és szerdán bringával megyek dolgozni.” Ez így könnyen beépül a napi rutinba és nagyobb eséllyel válik szokássá, mint nyűggé. És ha elkezded szeretni, amit megfogadtál, akkor nyert ügyed van.
Legérdekesebb fogadalmak
Kutatásunk szerint a legnépszerűbb fogadalmak idén is a sport-dohányzás-étkezés szentháromság köré rendeződtek, de volt egy pár vicces és nem mindennapi elhatározás is. Van, aki minden szélsőségtől mentesen eldöntötte, hogy többet spórol, tehát nem vesz semmit. Más az emberi kapcsolatain fog dolgozni, és megfogadta, hogy nem bízik meg senkiben. Van olyan is, aki nagyon unja már, hogy folyton veszekszik a szüleivel, ezért szeretne végre elköltözni otthonról. Akadtak olyanok is, akik biztosra mentek és olyan fogadalmat tettek, amit nagy valószínűséggel be is fognak tudni tartani: több alkoholfogyasztás, illetve fogadalom arról, hogy az idei évben nem fogad meg az illető semmit. Egy felhasználó pedig azt tűzte ki célul, hogy 2019-ben egyszer sem rontja el az évszámot hivatalos dokumentumon.
Akár teszünk fogadalmat, akár nem, egy biztos: egy új év mindig számos új lehetőséget hordoz, tiszta lappal indulunk. Érdemes célokat kitűzni és átgondolni, hogy az előző években mi miatt nem tartottuk ezeket be és min kell változtatni ahhoz, hogy 2019 valóban a változás éve legyen.
Comments are closed.