Koraszülött a családban? Ezekre lehet szükségetek!

2011 óta november 17-én ünnepeljük a koraszülöttek világnapját. A jeles dátum az idő (vagyis a betöltött 37. hét) előtt érkezett babák életéért vívott harcra hívja fel a figyelmet, illetve arra is, hogy belőlük is ugyanúgy lehetnek egészséges felnőttek, mint az időre született társaikból. A világnap alkalmából összeszedtük, hogy milyen kellékekre lehet szüksége annak a családnak, ahova koraszülött baba érkezik.

A kincset érő anyatej

Egy idő előtt érkező csöppség hatalmas mentális kihívás elé állítja a szülőket. Ilyen stresszhelyzetben az anyukáknak talán eszükbe sem jut, pedig a fejést minél hamarabb, lehetőleg már a szülést követő 6 órán belül el kell kezdeni. Az ekkor termelődő, eleinte csak néhány csepp anyatej ugyanis kulcsfontosságú lehet a koraszülött baba fejlődésében: nagyobb a fehérje-, a zsír- és az immunanyagtartalma, összetétele pedig segíti a retina, a bél- és az idegrendszer fejlődését.

A szoptatás elkezdéséhez ilyenkor nagy eltökéltségre és kitartásra van szükség. A koraszülöttek mellett ugyanis még hetekig, akár hónapokig fejni kell az anyatejet, méghozzá naponta 8-10 alkalommal, legalább 15 percig. Fontos, hogy ebből legalább az egyik alkalom éjszakára essen, ekkor ugyanis magasabb a prolaktin hormon szintje az anya szervezetében. Egy jó minőségű mellszívó tehát elengedhetetlen egy koraszülött babával, még akkor is, ha később sikeresen megvalósul a szoptatás. A rendszeres és sok esetben fárasztó fejés miatt érdemes egy elektromos verziót beszerezni, lehetőleg olyat, aminek két szívófeje van.

A koraszülötteknél fontos a testközelség
Forrás: Unsplash / Hollie Santos

Koraszülöttek testközelségben

A Bogotából eredeztethető Kenguru-módszert már a világ legtöbb intenzív osztályán alkalmazzák a koraszülött babák ellátásánál. Ennek lényege, hogy kicsi minél többet legyen a szüleivel – elsősorban az anyával – szoros testkontaktusban. Ez nemcsak a korai kötődés kialakulásában játszik jelentős szerepet, de fokozza az ilyenkor még inkább aranyat érő anyatej termelődését, illetve csökkenti a baba szervezetében a stresszhormonok mennyiségét, így pedig kedvezően hat az életfunkciókra és a súlygyarapodásra.

A testközelség megteremtéséhez az egyik leghasznosabb eszköz valamilyen, kissúlyú csöppségeknél is alkalmazható hordozóeszköz. Például egy szövött kendő. A babahordozás fontosságának korábban már egy komplett blogbejegyzést is szántunk, de egy koraszülött baba esetén érdemes egy hordozási tanácsadóval is felvenni a kapcsolatot, hogy biztosan a megfelelő eszközt válasszátok!

Ugyancsak a hatékony tejtermelés biztosításáért fontos lenne, hogy a koraszülött baba éjszaka a szülei mellett aludjon. Ehhez remek eszköz lehet egy különálló kiságyként is használható, de a szülői ágyhoz is csatlakoztatható babaöböl. Így az éjszakai etetésekhez az anyukának sem kell felkelnie, hanem fekve szoptatással azonnal tud reagálni a kicsi igényeire.

Steril cumisüveg
Forrás: Pexels / Burst

Higiénia mindenek előtt

A koraszülött babák immunrendszere még az időre érkezett csöppségekénél is sokkal érzékenyebb. Ezért elengedhetetlen, hogy az őket körülvevő környezet higiénikus, a babaeszközök pedig sterilek legyenek. Ezért érdemes az extrán kisméretű (44-50) babaruhákat minimum 60, míg az ágyneműket, törölközőket és textilpelenkákat akár 90 °C-on mosni, utána pedig egy gőzölős vasalóval átvasalni. Míg a fejéshez használt eszközöket – a mellszívó részeit és a cumisüvegeket – rendszeresen sterilizálni. Bár ezen a téren nagyanyáink lábosban kifőzős módszere is jól működik, egy sterilizáló géppel vagy a mikróban használható sterilizáló tállal viszont időt és energiát is spórolhattok.

Comments are closed.

Navigate