Újságból földgömb: papírmasé készítése házilag

A papírmasé egy rendkívül sokoldalúan felhasználható, egyszerű és kis eszközigényű hobbitechnika. Mivel minden év április 22-én ünnepeljük a Föld napját, a módszert ezúttal a földgömb formáján keresztül mutatjuk be. Emellett végigvesszük a papírmasé készítéséhez szükséges alapanyagokat és fortélyokat, valamint azt, hogy a hobbi mely területeken fejleszti a gyerekeket.

A papírmasé készítése fejleszt és összeköt

Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, a papírmasé készítése házilag is rendkívül egyszerű. Mindössze újságpapírra, néhány természetes alapanyagra és szabadidőre van hozzá szükség. A kreatív technika felhasználásával számos tárgy kreálható – kezdve a virágtartótól, a tálakon át a farsangi maszkokig -, mindez csupán az alkotó ügyességén és fantáziáján múlik.

A papírmasé készítése ráadásul nemcsak remek családi programmá emelhető, de a szakemberek ajánlása szerint testileg-szellemileg is fejleszti az 5-6 éves korosztályt. Az elfoglaltság ugyanis az iskoláskor előtt álló gyerekeket kooperációs helyzetbe hozza, így erősíti az együttműködésre való hajlamot, aminek igen nagy hasznát vehetik később, az osztályban felmerülő csoportfeladatoknál. Emellett az újságpapír tépkedése és ragasztása fejleszti a kéz apró izmocskáit, a finom motorikát, ami a szépírás elsajátításában játszhat fontos szerepet.

Papírmasé maszkok
Forrás: Pixabay / izako77

Papírmasé földgömb készítése lépésről-lépésre

A papírmasé alapanyagai és eszközei

  • Színes vagy fekete-fehér újságpapírok
  • Olló
  • Búzaliszt
  • Víz
  • 1 db közepes lábos
  • Széles ecset a ragasztó kenéséhez
  • 1 db nagyobb, gömb alakú lufi
  • Babakrém vagy sertészsír
  • 2 db közepes keverőtál
  • Földgömb a kontinensek helyes berajzolásához
  • Kék, zöld és homokszínű temperafesték
  • Festőecsetek

1. Az újságpapír előkészítése

A papírmasé egy remek, újrahasznosításon alapuló hobbi. Az otthon heverő, régi újsághalmoknak ugyanis egy kis fantáziával így egészen új, kreatív formát adhatunk. A papírmasé földgömb készítéséhez bőven elég lesz 2-3 db, nagyalapú újság, amit egy olló segítségével vágjunk fel kb. 5×2 cm-es csíkokra. A vagdosásba az ollóval ügyesen bánó gyerekeket is bevonhatjuk, de nekik az is kifejezetten nagy élmény, ha a papírokat kézzel téphetik apró darabokra.

Papírmasé alapanyag: újságpapírcsíkok
Forrás: Unsplash / Jan Huber

2. A papírmasé ragasztó elkészítése

A technikához szükséges papírmasé ragasztót por formában hobbiboltokban is beszerezhetjük, de a legegyszerűbb, ha az otthonunkban is elérhető alapanyagokhoz nyúlunk. Körülbelül 6 evőkanál búzalisztre, és 3 dl vízre lesz szükségünk. Egy közepes lábosban melegítsük fel a vizet, majd folyamatos kevergetés mellett, fokozatosan adjuk hozzá a lisztet. Ez a csomómentes, opálos csirizmassza lesz a papírmasé ragasztónk – időnként átkevergetve hűtsük ki!

3. A sablon előkészítése

A gömb alakú lufit fújjuk keményre, majd alaposan kenjük körbe valamilyen zsíros krémmel – a legjobb a babakrém, de használhatunk természetes alapanyagot, például sertészsírt is. Ez segíteni fog minket abban, hogy a sablonként funkcionáló léggömböt később könnyedén el tudjuk távolítani a földgömb közepéből. Az előkészített lufit helyezzük az egyik keverőtálba, hogy megálljon, és könnyű legyen rajta dolgozni.

Papírmasé készítése házilag

4. A papírmasé rétegezése

A másik keverőtálba öntsünk tiszta vizet. A papírmasé készítéséhez házilag először is az újságpapírcsíkokat alaposan nedvesítsük be, majd finoman simítsuk rá a léggömb felületére úgy, hogy ne maradjon alattuk levegő. A lufit alaposan borítsuk körbe így újságpapírokkal, egyedül az összecsomózott szájánál hagyjunk ki egy kb. 3 cm átmérőjű részt. Ezt követően kézzel, vagy egy szélesebb ecsettel vigyük fel rá vastagon a házi készítésű papírmasé ragasztót, majd hagyjuk megszáradni a réteget.

A papírmasé földgömbhöz legalább 5-6 újságpapír réteget ragasszunk egymásra. Figyeljünk arra, hogy a rétegek mindig megszáradjanak, közülük pedig alaposan simítgassuk ki a levegőbuborékokat. Ha a papírmasé földgömb teljesen kiszáradt, egy ollóval óvatosan vágjuk szét a lufi száját, majd a forma belsejébe nyúlva, óvatosan húzogassuk le az első réteg felszínéről és távolítsuk el.

5. A papírmasé földgömb dekorálása

Alkotásunk utolsó simításaként a festés következik. A teljesen kiszáradt gömbre ceruza segítségével rajzoljuk fel a kontinenseket – a legjobb, ha ehhez referenciaként egy valódi földgömböt használunk. Végül az óceánokat és a tengereket fessük ki kékkel, a kontinenseket pedig zölddel és homokszínnel.

Íme egy angol nyelvű szemléltető videó a papírmasé földgömb készítéséről

Comments are closed.

Navigate