Költsünk tudatosabban idén karácsonykor!

A karácsony általában egy elég stresszes időszak az ajándékok vásárlása és a jelentős kiadások miatt. Ez idén sem lesz másképp, ezért összegyűjtöttünk pár hasznos tippet, amivel lefaraghatunk a költségeinkből, és mégis ugyanolyan örömmel ajándékozhatunk, miközben a pénztárcánkra is jótékony hatással vannak.

#szponzorálttartalom

A karácsonyi vásárlás sokak számára nem éppen a legkedveltebb tevékenység, hiszen időigényes, stresszes, ráadásul költséges is. Az emberek gyakran hajlamosak túlköltekezni ebben az időszakban, ezért kiemelten fontos, hogy megfelelően kezeljük a költségeinket, és ne engedjük, hogy az ünnepek anyagi terhe csődközelbe vigyen minket. Következzen most pár ilyen tipp.

Költségoptimalizációs tippek karácsonyra

Először is, határozzuk meg előre a karácsonyi költségvetésünket, és ragaszkodjunk hozzá szorosan. Fontos terveznünk, mennyit szánunk ajándékokra és ne térjünk el ettől az összegtől. Nem szükséges mindenből a legdrágábbat vásárolni: a gondosan megtervezett ajándékok, akár saját készítésűek, gyakran személyesebbek és értékesebbek lehetnek.

A takarékoskodás érdekében érdemes elkülöníteni egyfajta karácsonyi alapot, amelyet nem lépünk túl. Így elkerülhetjük, hogy a költségek hirtelen terhelést jelentsenek számunkra. Emellett érdemes megállapodni abban, hogy valamilyen kiválasztással, például névhúzással a családban és a baráti körben mindenki csak egyvalakinek vásároljon ajándékot, elkerülve a felesleges kiadásokat.

– A pénzügyekről szólva, érdemes áttekinteni, hogy a bankszámlánk, hitelkártyánk milyen kedvezményeket kínál bizonyos vásárlásokra, hiszen ezzel sokat megspórolhatunk – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. – Érdemes lehet ellenőrizni a biztosításunkat is, hogy fedezve legyenek az értékeink, különösen az esetleges lopások esetére, ami az év végi időszakban gyakoribb lehet az év végi utazások miatt.

A jegyek és utazások árának csökkentése érdekében foglaljuk le azokat előre, lehetőleg kerüljük el a karácsonyi időszak csúcsforgalmát. Érdemes feliratkozni vagy figyelembe venni az üzletek hírleveleit, év végi akcióit is, melyekben nagy árengedményeket szoktak adni. A tudatosabb költekezés sokat segíthet elkerülni a karácsonyi időszak felesleges kiadásait.

Az ajándéklista pedig segíthet abban, hogy tervezzük és gondosan válasszuk ki az ajándékokat, kizárva ezzel a felesleges impulzusvásárlásokat. Célszerű elkerülni az utolsó pillanat okozta kényszervásárlásokat is, ekkor ugyanis jól kihasználhatjuk az előre tervezett akciókat.

Az előre tervezés, a költségvetés betartása és a tudatos vásárlás együtt jelentősen csökkentheti a pénzügyi terheket.

Forrás: iStock

A munkahelyi vagy iskolai karácsonyi ajándékozásnál ugyancsak fontos, hogy ne essünk túlzásokba. Ugyanez igaz az ünnepi vacsoránál is, amelyre sok család hajlamos túlzottan sokat költeni. Sokan a közös főzésre esküsznek, hogy megosszák az ételköltségeket.

Az élményajándékok egyre népszerűbbek, hiszen nem csak örömet szereznek, de általában pénztárcabarátok is. Az utazás is fontos élmény lehet karácsonykor, főleg ha a családtagokat az ország különböző részein kell felkeresni.

Az ajándékok becsomagolása további kiadást jelenthet, de gyakran felesleges. Sokan kreatív megoldásokat alkalmaznak, például újrahasznosított ajándékzacskókat vagy terítőből vagy más anyagból készült csomagolásokat használnak, melyeket a kibontás után nem kell kidobni.

Egyre népszerűbb, hogy az emberek nem otthon, hanem étteremben ünneplik a karácsonyt. Ennek előnyei közé tartozik a stressz csökkentése, az új élmények és a hagyományoktól történő rugalmas eltérés. Ezenkívül a kiadások is kontrolláltabbak lehetnek azáltal, hogy valóban a szeretteinkre összpontosítunk.

Amikor a bankok is beszállnak a költéselemzésekbe

A bankoknál egész remek költségelemzések találhatók az applikációkban, melyet sok ember nem is használ ki, sőt esetleg nem is tud róla. Nem csak azt képesek kielemezni az alkalmazások, hogy milyen típusú kiadásaink voltak, hanem ezen belül azt is, hogy milyen kereskedőnél költöttünk. Így bekategorizálja a költéseket az üzletprofil alapján. Ezt az információt a POS terminál telepítésekor rögzítik a terminálban, utána nem is tudja kicserélni a kereskedő.

Tehát például ha hipermarketben, könyvesboltban, utazási irodában, kozmetikusnál vagy barkácsboltban költünk, ezeket mind külön-külön képes gyűjteni a rendszer és kérésre bármikor megmutatja a számlatulajdonosnak. Így például lehet látni, hogy az elmúlt hónapban vagy a tárgyhónapban mennyit költöttünk a karácsonyi ajándékokra, vagy éppen mennyi pénzt szórtunk el a szupermarketekben.

A költéselemzésen túl szép grafikus ábrázolással is képesek megmutatni ezek az applikációk, hogy mire mennyit költöttünk pontosan. Majdnem az összes bank kínál valamilyen költéselemzést, némelyik nagyon látványos is. Közülük egészen tranzakció szintig látható, hogy miből álltak össze az egyes tranzakciók az Gránit Bank, az OTP Bank és az UniCredit Bank mobilapplikációjában.

Jól mutatja a helyzetet, hogy az OTP Bank ezzel a képességgel reklámozta új mobilappja bevezetését a tavalyi évben. A költéselemzés várhatóan a jövőben is egy elengedhetetlen szolgáltatása marad a banki mobilappoknak és a grafikus kimutatás is várhatóan tovább fog fejlődni.

Forrás: iStock

A költségeket a vásárolt cikkek szintjéig is le lehet bontani, ha lefényképezzük a blokkot a vásárlás után. Hogy ne kelljen ezeket összepárosítani a bankszámla költésekkel, az Erste Bank és a Revolut mobilappja még arra is képes, hogy a lefényképezett blokkokat, nyugtákat hozzárendeljük a tranzakcióhoz a számlatörténetben, így a költések cikk szintű nyomon követése is könnyen biztosítható.

Várható, hogy jobban el fog terjedni a jövőben a PSD2 európai uniós irányelv alkalmazása a banki mobilappokban. Ez azt jelenti, hogy kellő felhatalmazást követően bármelyik bankszámlánkat elérhetjük másik bank mobilapplikációjában, így a meglévő bankszámlánk költéselemzéseire a számunkra legjobb hazai applikációt is kiválaszthatjuk, használhatjuk. Jelenleg idegen banki számlák átvételére az MBH Bank és az OTP Bank mobilapplikációja képes.

Az UniCreditnél a készpénzes költések is rögzíthetők

A banki mobilapplikációk költségelemzési szolgáltatásaiban a további fejlődés egyik iránya lehet, hogy ezek az alkalmazások még szélesebb körben használhatóvá válnak. Nyilvánvalóan elengedhetetlen funkció, hogy a bankszámlás költések mellé a készpénzes költéseket is rögzítsük, hiszen ezekkel lehet csak teljes az elemzés.

Magyarországon jelenleg egyedül az UniCredit Bank applikációja biztosítja ezt a lehetőséget. Az UniCredit mBanking mobilapplikációban egy külön tranzakciótípusként kézzel berögzíthetők a készpénzes költések is, melyeket aztán a havi költségek számításakor ugyanúgy figyelembe vesz az alkalmazás a teljesebb körű elemzés érdekében. A készpénzes költések változása így kimutatható minden egyes időszakban, utólag is.

Így azok, akik a karácsonyi költéseik számbavétele során idén a készpénzes költéseiket is elemezni kívánják, azok az UniCredit Bank applikációjában minden egyes költésüket elemzés alá vehetik, függetlenül attól, hogy a bankszámláról vagy készpénzben költötték el azokat.

A karácsonyi bevásárlás egy nagyon stresszes időszak, amikor könnyen túl sok költséget halmozunk fel, és melynek terheit érdemes csökkenteni azzal, amivel csak lehet. Ebben a családtagokra, adott esetben gyerekek besegítésére is bátran lehet számítani, így a karácsony méltó megünneplése egy valódi családi összefogás eredménye lehet.

Comments are closed.

Navigate