Minden, amit a jóga irányzatairól tudnod kell!

Az indiai miniszterelnök javaslatára az ENSZ 2014-ben nyilvánította június 21-ét a jóga világnapjává. Ennek alkalmából sorra vesszük a legnépszerűbb irányzatokat a hatha jógától az ashtangáig. Ha épp gondolkodsz, hogy belevágnál ebbe a testet-lelket egyaránt edző mozgásformába, akkor segítünk abban, hogy megtaláld az igényeidnek leginkább megfelelő ágazatot.

Jóga kezdőknek: a hatha jóga

A hatha jóga a legősibb és egyben legismertebb jógatípus, mely számos más ágazatnak (pl. női jóga, yin jóga, gerincjóga) jelenti az alapját. A hatha jóga célja a test legyőzése az elme segítségével. A jóga pózok – azaz ászanák – gyakorlása közben megtanulhatsz irányítottan lélegezni, fejlődik a tested izomzata és ruganyossága. Míg az óra végi relaxáció a meditatív állapot elérésében segít. A hatha kiváló választás kezdőknek, hiszen változatos, nem kötött gyakorlatsorokkal dolgozik, emellett pedig a fizikai állapotunktól függően is választhatunk az órák szintjei között. Ráadásul az eszközigénye is igen szerény. Az otthoni gyakorláshoz mindössze egy tapadós jóga matracra, egy jóganadrágra és egy jól szellőző felsőre van szükség.

A lefelé néző kutya a jóga pózok egyik alapja
Forrás: Pexels / Ketut Subi Yanto

A forróság kedvelőinek: a bikram jóga

A 40 fokos termeiről ismert irányzat a megalkotójáról, Bikram Choudhuryról kapta a nevét. A gyakorta 30-40 fős csoportokat is vonzó bikram jóga sajátossága, hogy igen melegben, megemelt páratartalom mellett történik a jóga pózok gyakorlása. A trópusi hőség nyújtja az izmokat és erősen serkenti a vérkeringést. Ezért a bikram jóga nem is ajánlott szív- és érrendszeri betegségekkel küzdőknek. A gyakorlás emellett beindítja a test méregtelenítő folyamatait, ezért különösen jó a téli-tavaszi időszakban belevágni, amikor az immunrendszerünknek erősítésre van szüksége.

A tökéletes stresszoldó: a kundalíni

Amennyiben mentálisan megterhelő időszakot élsz át, a kundalíni kiváló választás lehet a számodra. Az évezredes hagyományokkal rendelkező irányzat alapja a mély önismeret. A jóga pózok és a ritmikus légzés mellett tehát igen nagy szerepet kap a spiritualitás, a mantrák és a meditáció gyakorlása is. A kundalíni jóga segít a belső teremtő erő és a tudatosság feltárásában, tehát egyaránt fejleszti a testet, a lelket és az elmét. Előnye, hogy egyszerű gyakorlatokból áll, ezért életkortól, fizikai állapottól és tudásszinttől függetlenül bárki végezheti.

A kundalíni jóga az elmélyülést segíti
Forrás: Unsplash / Benjamin Child

A precizitás megszállottjainak: az Iyengar

A 95 éves korában elhunyt B. K. S. Iyengarról elnevezett irányzat a már haladó szinten lévő gyakorlóknak ajánlott, ugyanis az igen hosszan kitartott ászanákat használja a meditáció eszközeként. A fokozott eszközhasználatról is ismert ágazat nagyban fejleszti a testtudatosságot és a precizitást. A pózok közben megtapasztalt egyensúly természetesen a belső harmónia elérését is segíti. Bár az Iyengar jóga elkezdését hivatalos keretek között javasoljuk, az otthoni gyakorláshoz sem árt beszerezni egy jógatéglát vagy -blokkot, egy jógahevedert és egy hengerpárnát.

Jóga eszközök: jóga matrac és jógatégla
Forrás: Pexels / Styves Exantus

Csak haladóknak: az ashtanga

Az ashtanga a hatha egyik összetett, dinamikus változata, ami kötött gyakorlatokból, összesen hat sorozatból áll. Ezek nemcsak az ászanákat állítják szigorú sorrendbe, hanem összekötik a folyamatos, áramlásszerű mozgással (vinyásza), az irányított légzéssel, az energetikai zárakkal (bandhák) és a tekintet adott pontra szegezésével (dristi). Az ashtanga irányzatban – az Iyengarral ellentétben – épp a folyamatos mozgás által a válik a gyakorlás a meditáció eszközévé. Az edzés igen nagy fizikai és mentális erőnlétet igényel, ezért csak haladóknak ajánlott.

Comments are closed.

Navigate