Számlacsomagok, ahol olcsó elektronikusan utalni

Akinek sokat kell utalgatnia a magánszámlájáról egy hónapban, az egy jó ideje már meglepődik a magas átutalási díjak láttán, ami a számlacsomagok része. Van valamilyen kikerülési lehetőség?

#szponzorálttartalom

Mindig igaz volt, hogy az önkiszolgáló, elektronikus műveletek olcsóbbak voltak. Fokozottan igaz ez ma is, hiszen a bankok rá lettek szorítva a költséghatékonyságra az állami intézkedések és a piaci verseny okán.

Épp ezért ösztönzik a bankok a díjakkal is az önkiszolgáló csatornák, ma már leginkább a mobilalkalmazások használatát. Még emlékezhetünk a nullás számlacsomagok lehetőségére, ahol szinte minden fontos díj ingyen volt, ha megfelelő jövedelem érkezett a számlára.

Sok számlatulajdonos több ilyen számlacsomagot is begyűjtött, és amint volt 150 000 forintja, amit épp nem használt, azt egy állandó megbízással körbeutaztatva a bankszámlái között, automatikusan lenullázta az összes 0 forintos számlája havi díját anélkül, hogy törődött volna ezekkel. Könnyen megtehette, hiszen az utalás is díjmentes volt.

Ennek az idilli világnak a pénzügyi tranzakciós illeték megjelenése vetett véget 2013-ban. Az illetéket a banknak kell fizetnie az állam felé, de általában továbbhárítja az ügyfélre. Attól kezdve, hogy az illeték megjelent, megszűntek az ingyenes átutalások, hiszen a banknak veszteséges lett volna a szolgáltatás, tekintve, hogy az állam felé mindenképpen fizetnie kell utána. Ezért még ha a bank ingyen is adta, az illeték megjelenése után legalább annak díjára felemelte az átutalás költségét.

Mennyibe kerül a pénzügyi tranzakciós illeték?

Az illetéket a bank fizeti az állam felé, nem az ügyfél. Ennek megfelelően a bank nem mindig pontosan az illeték díját hárítja át az ügyfélre. Általában azonban a bankok legalább az illetéket biztosan ráterhelik ügyfeleikre.

Bár vannak ritka kivételek, a pénzügyi tranzakciós illeték mértéke az átutalt összeg 0,3 százaléka, de legfeljebb 6 000 forint.

Ez azt jelenti, hogy például minden egymillió forint átutalásakor 3 000 forint üti az állam markát. Pontosabban, mivel tranzakciónként 20 000 forintig, afelett pedig a teljes összegből 20 000 forint erejéig nem kell illetéket fizetni a lakossági átutalások esetében, ezért picivel kevesebb, 2 940 forint az állam jussa.

Tehát ha egy nagyobb összeget, például egymillió forintot kell átutalnunk, akkor több ezer forint az átutalás díja úgy, hogy a bank még nem is keresett rajta semmit.

Bármilyen furcsa, mégis van pár konstrukció, amelyekkel az illetéknél olcsóbban is kijövünk.

Mobilról küldve akár ingyenes is lehet az utalás

Akármilyen hihetetlen, létezik egy olyan konstrukció Magyarországon, mellyel teljesen ingyenes az átutalás, vagyis a bank még az illetéket is benyeli, bármennyit utaljunk is.

Ennek azonban feltétele van, az átutalást a bank mobilalkalmazásából kell indítani. Az UniCredit számlacsomagok egyikéről, a Mobil Aktív Plusz számlacsomagról van szó. A havi díja feltétel nélkül 1 799 forint (1 941 forint lesz májustól), ami eléggé húzósnak tűnhet, de a fent levezetett példa szerint a gyakran nagyobb összeget utalók számára olcsóbb lehet, mint más banknál utalni. A havi díj ráadásul 249 forintig (májustól 269 forintig) csökkenthető a bejövő átutalási jóváírások összegétől függően több lépcsőben, ami már eléggé barátian hangzik.

Az átutalás ingyenességének azonban feltétele van, ahogy említettük is: azt kizárólag a mobilalkalmazásból lehet küldeni. Bónuszként viszont nemcsak az eseti, de a rendszeres belföldi átutalások bankon belül és kívül, forintban ugyanúgy korlátlan számban díjmentesek. Sőt, még a csoportos beszedési megbízásokért sem kell fizetni!

Egy másik, hasonlóan kedvező számlacsomag az OTP Bank Smart számlacsomagja a Tranzakciós csomaggal kiegészítve. Itt 1 239 forintos havi díjról beszélünk, de az átutalás díja olcsóbb, mint a pénzügyi tranzakciós illeték önmagában, ezen tehát valamelyest bukik a bank: minden belföldi forint utalás díja az internetbank vagy a mobilalkalmazás használatával korlátozás nélkül 0,2 százalék, maximum 6 000 forint.

Sőt, a havi első 250 000 forint átutalásáig nem is kell ezt a díjat megfizetni, így megéri a 35 év alatt 234, 35 év felett pedig 410 forintos havi díjú csomagot választani (ez benne van a havi díjként számolt 1 239 forintban). A 250 000 forint 0,2 százaléka (ami még mindig csak az illeték kétharmada) ugyanis 500 forint lenne. A havi 250 000 forintos ingyenes keretbe ugyanakkor a belföldi, bankon belüli, bankon kívüli eseti megbízások mellett a rendszeres átutalások és a csoportos beszedési megbízások is beletartoznak.

Az OTP Bank konstrukciója sok OTP-s ügyfélnek segít, hiszen csak át kell szerződniük a Smart számlacsomagra, nem kell bankot váltaniuk az olcsó utaláshoz. A Smart számlacsomagban ráadásul egyéb kedvezmények is választhatók.

Külföldön ismeretlen a pénzügyi tranzakciós illeték

Mivel a pénzügyi tranzakciós illeték hungarikumnak számít, ezért ha sikerül egy külföldi bank szolgáltatásait belföldről igénybe venni, akkor máris megúszhatjuk ezt a magas költséget.

Külföldi bankként sokaknak a litván Revolut Bank juthat az eszükbe először, ami nem is csoda, hiszen több mint 800 000 magyar ügyfélnek van már Revolutja. A Revolutból magyar bankszámlára korlátlanul ingyenes az átutalás forintban.

Így már csak azt kell megoldani, hogy a Revolutra pénzügyi tranzakciós illeték nélkül jusson el a pénz, és máris legyőztük az átutalások magas magyar bankköltségét. Nos, a Revolutra bankkártyás feltöltéssel, lakossági bankszámláról (folyószámláról) a bankszámlák döntő többsége esetében díjmentes a pénz eljuttatása. Lakossági hitelkártyáról valószínűleg kell majd kamatot fizetni érte, bár maga a tranzakció díjmentes lehet, továbbá céges bankszámláról történő feltöltés is járhat némi veszteséggel.

A díjmentes feltöltés azonnali jóváírást biztosít, a Revolutról magyar bankszámlára történő továbbküldés pedig ugyancsak díjmentes, így megúszhatunk mindenféle banki díjat annak köszönhetően, hogy a Revolut az Európai Unió más országából nyújtja a szolgáltatásait a magyaroknak, a határon átnyúlóan, így rá nem vonatkozik a pénzügyi tranzakciós illeték fizetési kötelezettsége, ezért azt a magyaroknak sem kell megfizetniük.

A Revolut ugyanakkor nem tagja a hazai azonnali átutalási rendszernek, így az onnan elküldött pénz csak 1-2 munkanap múlva érkezik meg Magyarországra.

A Revoluton kívül más külföldi szolgáltatók is kínálnak hasonló szolgáltatást. A tranzakciós illeték ezeknél sem növeli az átutalás díját, mely így vagy ingyenes, vagy nagyon olcsó a magyar díjakhoz képest.

A pénzügyi tranzakciós illeték ellenére található tehát néhány olyan megoldás itthon és külföldön is, mellyel még ma is olcsón utalhatunk.

A gyakran nagy összeget utalóknak érdemes kihasználniuk ezeket a kiskapukat.

Comments are closed.

Navigate