Változatos nyári sportok kisgyerekeknek

Hosszú út vezet ahhoz, hogy egy gyermek megtalálja azt a sportformát, amit később is szívesen, rendszeresen űz. Ugyanakkor, ha időben elkezdi kipróbálni magát többféle sportban, életmódja és élete részévé válhat, ami számos nehézséget megelőz majd felnőttkorára. Szerencsére nyáron is rengeteg lehetőség közül választhatunk gyerkőcünk számára. Ezeket gyűjtöttük most össze.

Több szempontot is körültekintően meg kell ilyenkor vizsgálni, mielőtt még letesszük a voksunkat valamelyik sport mellett. Figyelembe kell venni a gyermek képességeit, affinitását és persze az anyagi korlátainkat is. A legfontosabb, hogy semmit ne erőltessünk a kicsikre. Ha valami nagyon távol esik az érdeklődési körétől, úgysem fogja sokáig űzni. Íme néhány tipp, mit érdemes közelebbről megvizsgálni.

Úszás
Adja magát a vízben való játék és sport ötlete, amikor gyakorlatilag hétről hétre hőségriadót hirdetnek. Az úszótanfolyamok általában heti egy-két alkalmasak, melyeknek változó az áruk, attól függően melyik helyre szeretnénk járni. Az úszás elkezdését már 3-4 éves kortól javasolják a szakemberek. Ahogy felnőttkorban, úgy gyermekként is rengeteg áldásos jótékony hatása van, és nem utolsósorban rendkívül szórakoztató. Ugyanakkor az edzésre való felkészülés némileg több időt vesz igénybe. Az átöltözést, a zuhanyzást és a hajszárítást is bele kell számolnia az időkeretbe egy rohanós családnak. A felszerelés nem kerül vagyonokba, viszont ha zárt uszoda helyett kintit választunk, a káros napsugarak ellen feltétlenül védekeznünk kell.

Evezés
A vizes sportoknál maradva, az evezés kiváló szórakozás lehet a gyerekeknek, miközben észrevétlenül sportolnak. A természetben, friss levegőn, napsütésben élvezhetik ezt a sportot. Ha valaki igazán tehetséges a kajak-kenuban, szóba jöhet a versenysport is. Az evezésoktatást nagyjából hat éves kortól érdemes megkezdeni, de mondhatni nincs alsó korhatár. Főleg a hát és a váll izmokat mozgatja át, meg persze fejleszti az állóképességet és kitartást is. Egy vízitúra vagy egy heti evezésoktatás 15 ezer forinttól egészen 30 ezer forintig terjedhet. Ehhez viszont otthonról csak a bátorságot kell magunkkal vinni, és egy napsugárzástól védő nyári kalapot a gyerkőcnek.

Lovaglás
A lovak közelsége és szeretete nagyon pozitív hatással van a picikre. Ha ezt a sportot választják, kétségkívül végigkíséri életüket az élmény. A Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány szerint, már 3 éves kor felett el lehet kezdeni a lovaglást. Az, hogy valójában mikortól ajánlott, függ a gyermek magasságától, érettségétől és bátorságától is. Mielőtt belevág a család, érdemes ellátogatni a hozzánk legközelebbi lovardába és közösen feltérképezni a helyet. Ez nem csak egy testet karbantartó sport, de a lovasterápia a léleknek is jó gyógyír. Felelősségvállalásra tanítja a kicsiket, illetve a lovakról való gondoskodás rengeteget fejleszt személyiségükön. A lovaglás ára az ország különböző pontjain igen eltérő. Általánosságban elmondható, hogy egy óra 3500-10.000 forint is lehet, attól függően, hogy mit tartalmaz a szolgáltatás. Ha pedig gyermekünk már igazi szerelmese a lovaknak, havi tartásuk ma Magyarországon 40-50 ezer forintba kerül.

Labdasportok
Foci, kosár, kézi vagy röplabda. Általában mindegyiket szokták szeretni a kicsik. Ha a gyerek vonzódik a labdasportokhoz, érdemes mindegyiket kipróbáltatni vele picit, mert bár közös bennük, hogy jó kéz-lábkoordinációra és koncentrációra van szükség, de külön-külön már egészen más izgalmakat hordoznak. Csapatmunkára, elfogadásra és küzdőszellemre tanítja a kis sportolókat, ami elengedhetetlen lehet az élet más területein is. A kézilabda itthon az egyik legnépszerűbb sport, amit hét éves kortól ajánlanak. 5-10 ezer forintból ki lehet hozni a felszerelést. A futballnál és a kosárlabdánál sem kerül sokba eleinte a ruházat és a kellékek, ám ha a gyerkőc később szeretné ezt is profi szinten űzni, akkor itt is emelkedhetnek az árak.

Küzdősportok
Az természetesen tévhit, hogy ha egy gyermek küzdősportot választ magának, a későbbiek folyamán agresszívebb lesz. A pszichológusok álláspontja szerint, a kicsik mindig játékosabbra fogják a gyakorlásokat, mint a felnőttek. Ennek ellenére érdemes felkészülni a sérülésekre, amit magában rejt ez a mozgásforma. 

Cserébe a küzdősport megtanítja őket a fegyelemre, alázatra, küzdeni akarásra és a kitartásra. Választhatnak karatét, judo-t, aikido-t, taek-wan-do-t. Ugyan vannak olyan egyesületek, akik saját ruhaállománnyal rendelkeznek, egyes szülők viszont higiéniai okokból inkább ragaszkodnak a saját felszereléshez. A sportboltokban ezek pár ezer forintért már beszerezhetőek.

Manapság tehát már nagyon széles a választék, hogy hova szeretnék elvinni gyermekünket. Ha engedjük választani, kipróbálni magát több területen, biztosan megtalálja majd a számára megfelelő mozgásformát, amit annyira megszeret, hogy alig várja a következő edzést!

Comments are closed.

Navigate