Legyen az új hobbid a varrás: tippek kezdőknek

Ha a mozgalmas hétköznapokon túl, a karrier és házimunka mellé szeretnénk valami igazán nyugis kikapcsolódást találni, érdemes belevágni a varrásba. Most összegyűjtöttünk néhány szuper varrás tippet kezdőknek, hogyan is kezdjünk bele ebbe a rendkívül kreatív és izgalmas hobbiba.

A varrásnak régóta ismert a terápiás hatása, hiszen amellett, hogy monoton, visszatérő mozdulatok ismétlődnek, rendkívül kreatív, ahogyan ujjaink között létrehozunk valami hasznosat és szépet. Nincs hozzá szükség túl sok holmira, és a varrás kezdőknek is lehet akkora élmény, mint a profiknak. A tanulási folyamat alatt pedig végig követhetjük alkotásainkon saját fejlődési szakaszainkat, egészen a varrás alapoktól a bonyolultabb műveletekig.

A varrást bárki el tudja sajátítani, és a szuper ajándékokat mellett idővel akár saját ruhatárat is létrehozhatunk. Legyen szó egy sálról, sapkáról, pulcsiról vagy varrott babáról, egy kis gyakorlással a végeredmény stílusának és kinézetének már csak a képzeletünk szabhat határt. Ezért is olyan izgalmas ez a hobbi. De hogyan vágjunk bele?

Varrás varrógéppel kezdőknek

Varrás kezdőknek!

Szükség lesz a varrógépre!

Majdnem mindegy, hogy eleinte milyen varrógépet vásárolunk. Lehet régebbi, amit még a nagymamától örököltünk vagy kölcsönkértünk, használtan vásároltunk. Arra viszont figyelni kell, hogy megfelelő állapotban legyen. Ne szoruljon javításra, alkatrészcserére, ugyanis a téma megfelelő ismerete nélkül igencsak visszaveti a motivációt, ha rögtön egy varrógép műszerésznél kell kezdenünk új hobbinkat.

A legfontosabb, hogy a gép motorja fémből legyen. Ez nemcsak sokáig fogja bírni, de olajozható és nem ugrál az asztalon. Az olcsóbb, műanyag nem elég súlyos, könnyen törik, plusz nem nagyon tudják megjavítani a szakemberek sem. Mielőtt kiválasztjuk a megfelelő darabot, nyugodtan próbáljuk ki. Lépjünk rá a pedálra, fűzzük be a cérnát – amennyiben van lehetőségünk erre. Próbáljunk meg utánajárni, vajon hány réteg ruhát képes megvarrni a masina, hiszen attól függően fontos kérdés lehet, hogy milyen anyaggal fogunk dolgozni.

Alaptartozékok

Egy alapvető varrókészlet nem tartalmaz sok mindent, de ha valamelyik darab hiányzik, akkor igencsak megnehezíti a dolgunkat. Ilyen például a pedál és a tű, melyekből érdemes tartalékot is vásárolni. De akad olyan géptípus is, amelyhez választhatunk különböző talpakat, plusz egy cérnatartó ikertűt a varráshoz. A töménytelen mennyiségű és színű cérnán felül már csak olyan költségekkel kell számolnunk, ami saját igényeinket és az elkészítendő holmi tartozékait tartalmazza. Ilyen lehet egy rejtett cipzár, vagy egy-egy különleges gomb.

Kézi varró eszközök

Kiegészítők

Az egyik legfontosabb feladat egy szuper olló beszerzése! Kifejezetten fontos, hogy minőségi darab legyen, éles és tartós. Egy jó szabóolló 17-20 centi hosszú, a fogója némileg hajlított. Próbáljuk meg az anyag vágása közben az ollót az asztalon csúsztatni, és soha ne használjuk más anyag vágására, mert bár ez szabad szemmel nem látható, kicsorbíthatja az eszközt. 

A varróbontót sem szégyen használni, egyáltalán nem baj, ha sokat vesszük elő. Ennek az eszköznek a használata viszont egyáltalán nem olyan egyszerű, mint első ránézésre tűnhet. Érdemes egy szakavatott varrót megkérdezni, vagy megnézni pár oktató videót arról, hogyan kell óvatosan bánni a varróbontóval, hogy ne csináljunk magunknak dupla munkát. 

Emellett amire szükségünk lesz, az egy szabász kréta, ami megkönnyíti a megfelelő anyagok méretre vágását, egy centi a méretvétel miatt, és természetesen számtalan gombostű, mellyel a szabás folyamatát segíthetjük.

Méteráru varráshoz

Anyagok kiválasztása

Ha előbb választjuk ki a ruha anyagát, minthogy megterveztük volna a ruhát, figyelnünk kell rá, hogy az anyagnak megfelelő ruhát tervezzük. El kell döntenünk, hogy melyik anyag tulajdonságai a legelőnyösebbek az adott ruhadarabhoz. Ki kell választanunk a színt és a mintát, és azt is meg kell állapítanunk, hogy mennyi anyagra lesz szükségünk. 

Ha valaki kezdő varró, nem kell egyből új ruhaanyagot venni. Biztos van mindenkinek otthon elfekvőbe egy-két kiselejtezésre váró ruhadarab. Kezdjük ezekkel a varrást! Nemcsak a pénztárcánkat kíméljük meg, de újra is hasznosítunk.

Ha mégis a vásárlás mellett döntünk, eleinte ajánlott kicsivel többet venni, ha esetleg javítani kéne valamin. Úgy dönthetjük el, hogy mennyi anyagra lesz szükség, hogy elfektetjük egy szabászasztalon vagy egy papírra a szabásmintát és megmérjük, hogy mennyi helyet foglal. Az anyagok általában 140 cm szélesek, és félbehajtva adják.

kezdő tippek- méretfelvétel

Varrás folyamata lépésről lépésre

  1. Tervezés:
    Először is ki kell találnunk, hogy mit szeretnénk varrni. Gyűjtsünk varrás ötleteket. Azután fogunk egy papírt, meg egy ceruzát és lerajzoljuk a ruhadarabot, amit elképzeltünk. Szerencsére ma már számtalan szabásminta elérhető az interneten, így szinte bármibe belekezdhetünk, legyen szó táskáról, ruhadarabokról vagy játékokról.
  2. Méretvétel:
    A főbb méreteket le kell vennünk, hogy a végeredmény is megfeleljen az általunk elképzelteknek. Ha magunknak készítünk ruhát, ajánlott ehhez egy másik ember segítségét is kérni, mert ha magunknak mérünk, előfordulhat, hogy nem lesz elég pontos. 
    A méretvételnél a legfőbb méretek: testmagasság, derékkerület, csípőkerület, ruhadarab hossza. A többi méret a ruhától függ: felsőnél mellkerület és vállszélesség, nadrágnál külső és belső hossz.
  3. Modellezés:
    A modellezés során derül ki, hogy mi hogy fog állni, ha összevarrjuk, vagy például hova és mennyi öltöztetési bőséget kellene hagyni. A lényeg, hogy tisztáznunk kell magunkban a külalaki jellemzőket, és ez alapján el kell készítenünk az alkatrészeket, hogy semmi ne maradjon le.
  4. Szabásminta elkészítése:
    Ha megvan a modellezett darabunk, tegyük rá a varrásszélességeket. Mindenhol megvan, hogy mennyit ajánlott, de mi magunk is eldönthetjük. Itt fontos szempont, hogy az anyag mennyire foszlik, nehogy kijöjjön a varrásból. Ha kész a minta, rajzoljunk rá darabszámot, és akár el is nevezhetjük az alkatrészeket, illetve azt is jelöljük meg, mi a ruha eleje, és mi a hátulja.
  5. Felfektetés:
    Ha már megvan az anyag is, fogjuk és beavatjuk. Ez azt jelenti, hogy a szabás előtt kimossuk meleg vízben, vagy gőzöljük. Ezután a szabásmintákat gombostűvel rögzítjük az anyaghoz, körberajzoljuk szabász krétával vagy vékony szappannal. A szabásminták felhelyezésénél figyelni kell a szálirány betartására, akkor is, ha az kevésbé anyagtakarékos. Ha bejelöltük a kivágni való darabokat, jöhet az olló! 
  6. Előkészítés:
    Vegyük végig mit, milyen sorrendben szeretnénk varrni. Ebben nagy segítség lehet, ha írunk egy technológiai sorrendet, aminek tartalmaznia kell a varrásszélességet, a varrás módszereit és a gép használatát.
  7. Varrás:
    Ezután jöhet a varrás. Érdemes először a kisebb darabokat előkészíteni, azután pedig jöhetnek a további alkatrészek és a szabásvonalak összevarrása, foltzsebek felvarrása, ha van. Végül pedig az összeállító műveletek következnek, ami például az oldalak összevarrását jelenti.
Varrás alapok

Bár a varrás kezdőknek elsőre lehet bonyolultnak tűnik, azonban az elején kezdhetünk sokkal egyszerűbb szabásmintákkal is, mint például egy párnahuzat vagy neszesszer készítése. Ne féljünk hibázni! Ezek segítenek a tanulásban és abban is, hogy a következő alkalommal már ne kövessük el ugyanazt. Kitartással és türelemmel hamar megszerethetjük ezt a csodálatos hobbit, amivel nemcsak a ruhásszekrényünk, de mi is sokkal gazdagabbak leszünk.

Comments are closed.

Navigate