Egy üvegnyi természet: így készíts floráriumot otthon!

Sokan nem engedhetik meg, hogy kertet alakítsanak ki otthonukban, azonban ezzel az új hobbival nem kell lemondanunk a kertészkedés adta örömökről és élményekről. A florárium építés és gondozás ugyanis nemcsak remek elfoglaltság, de gyönyörű éke is lehet a lakásnak. Ezekkel a tippekkel pedig az is kiderül, hogyan vágjunk bele!

Nem is gondolnánk, de a florárium készítés már a viktoriánus korban hatalmas népszerűségnek örvendett. Most, hogy az emberekben egyre nagyobb igény mutatkozik a természet közelségére, újra reneszánszát éli ez a fantasztikus hobbi. De hogy mi is pontosan ez? A florárium tulajdonképpen egy üvegbe zárt kertecske, melynek megépítésével és gondozásával egy kis oázist csempészhetünk otthonunkba.

Amire szükségünk lesz
Üvegtároló: ez az alapja mindennek, ebbe építjük bele a leendő minikertet. Nyílván éppen ezért minél nagyobb a nyílása annál könnyebb a dolgunk. Befoghatunk erre a célra befőttesüvegeket, akár egy rég nem használt akváriumot, sőt akár egy teáskannát is, de speciálisan erre a célra kialakított üvegbúrákat is beszerezhetünk, melyek akár fel is függeszthetők. Fontos azonban, ha használt, régebbi üvegről van szó, ellenőrizzük, hogy szivárgásmentes-e. Ha ereszt valahol, szilikonnal könnyen orvosolhatjuk ezt a hibát.

A florárium felépítése
Ha megvan az üvegtárolónk fontos, hogy szabályok szerint építsük fel a florárium rétegeit. Először is szükségünk lesz kövekre, kisebb kavicsokra. Ez kerül legalulra, és ez a vízelvezetés szempontjából fontos, ugyanis a legtöbb növény nem szereti, ha a gyökere vízben áll. Ezeket összegyűjthetjük bármelyik vízparton, de ha szebb, egységesebb darabokat szeretnénk, hobbiboltokban, kertészeti áruházakban érdemes körülnézni.

A következő réteg a szén, ami lehet aktív, kertészeti vagy bármilyen más szén is, fontos azonban, hogy ne tartalmazzon semmilyen adalékanyagot.

A harmadik réteg a virágföld. Lehetőleg olyan típust válasszunk, ami kellően vízáteresztő és nem tömörül nagyon össze. Ezt legalább 7-10 cm vastagságban szórjuk a szén tetejére.

Ezután jön talán a legélvezetesebb és legkreatívabb rész, a florárium megtöltése. Először osszuk fel a rendelkezésre álló területet. Ha nagyobb felület áll rendelkezésünkre, akár dombokat, nagyobb fadarabokat is elhelyezhetünk benne, de fontos elég helyet hagyni az üvegben lakó növényeknek.

Ha kis üvegtárolónk van, érdemes ehhez mérten növénykéket választani. A tillandsiák például a levegőből táplálkoznak, nekik földre sincs szükségük. Viszont párás környezetre annál inkább, ezért érdemes őket rendszeresen vízpermettel ellátni.

A pozsgások és törpekaktuszok is remek választások, azonban mivel nem bírják a párás közeget, csak nyitott üvegben lehet őket tartani. Alapvetően nem igényelnek sok gondoskodás, nagyon jól szárazságtűrők.

Ha zárt floráriumot szeretnénk építeni érdemes olyan növényeket keresni, amelyek kedvelik a trópusi környezetet, és kúszó, mászó, vagy tömör módon nőnek.

Ha nagyobb hely áll rendelkezésünkre akár egy komplett mini dzsungelt is létrehozhatunk. Tökéletes növények erre a célra a levélcsillag, a hálóslevél vagy a csipkeharaszt. De persze még számtalan csodás fajta létezik, ami megfelelő a feladatra. A növények vásárlása előtt azért érdemes tájékozódni, ugyanis fontos, hogy csak hasonló igényű növények kerülhetnek egy floráriumba.

Miután megvagyunk az ültetéssel, jöhet a dekoráció. Tehetünk a növények mellé kristályokat, díszköveket, de akár kis szobrokat is. Egy szó, mint száz, teljesen személyre szabhatjuk.

Egy florárium nem csak szemet gyönyörködtető látvány, de építése és a róla való gondoskodás a léleknek is jót tesz. Éppen ezért bátran vágjunk bele az elkészítésébe!

Comments are closed.

Navigate