Így készülj fel a Balaton körbetekerésére!

Végre itt a nyár és a jó idő. Ha aktív kikapcsolódásra vágyunk és szeretünk bicajozni, íme egy szuper tipp: tekerjük körbe a Balatont! A magyar tengert körülölelő kerékpárút ugyanis amellett, hogy gyönyörű, akár családosan, akár egyedül is igazi élményt és kihívást jelenthet. Most összegyűjtöttük, hogy a túra előtt mire érdemes felkészülni. 

Aki tapasztalt bicajos, esetleg sportmúlttal rendelkezik, akár 1 nap alatt is letekerhetik a több mint 200 kilométeres távot, persze nem szükséges megszakadni, kényelmesen 3-4 nap alatt is teljesíthető.

Készítsük fel a testünket!
Az első és legfontosabb pontunk a túra megtervezése előtt az állapotfelmérés. Hiába a kényelmesebb tempó, egy több napig tartó biciklitúra akkor is megterhelheti a testünk, éppen ezért érdemes akár már hetekkel indulás előtt elkezdeni a felkészülést. Így máris sokkal jobban fogunk tudni teljesíteni, és egy-egy hosszabb szakasz után sem zuhanunk hulla fáradtan a földre a célállomásra érkezve. Ha még nem bicikliztünk csomaggal, tekerjünk pár kilométert indulás előtt, hogy szokjuk a súlyt.

Mindenképpen olyan útvonalat és időkeretet állítsunk össze, ami teljesíthető még a legkevésbé edzett útitársunk számára is. Ne hajtsuk túl magunkat, inkább több idővel számoljunk és iktassunk be pihenőidőt és esőnapot.

Az útvonal megtervezése
Ha figyelembe vesszük a Balaton adottságait, érdemes délről, Balatonboglár és Szántód között az egyik településről az óramutató járásával ellentétes irányban, nyugatra indulni. 

Így a déli sík, kissé ingerszegényebb partot a tó nyugati csücskénél elhagyva megbontjuk az északi dimbes-dombos szakasszal. Viszont a túra utolsó részén, mikor a kezdő bringás már nem a legnagyobb lelkesedéssel ül bicajra, megnyugtató érzés lesz, hogy az észak-keleti csücsökről visszakanyarodva, utunk szinte végig síkon vezet vissza Boglárig. Ha megvan a kiindulási pont, akkor célszerű átlagosan napi 70 km-rel számolva szétosztani a távokat. Így látjuk, hogy hol kell majd szállást keresni. 

Felszerelés
Miután megvan az útvonalunk, érdemes a felszerelésre koncentrálnunk. Amire biztosan szükségünk lesz:

Vigyünk magunkkal esőkabátot, hosszú ujjú felsőt, vízhatlan nyeregtáskát, illetve a csomagunk letakarására alkalmas nejlont eső esetére. A sebtapasz, a rovarcsípés elleni krém és a naptej se maradjon ki a táskánkból. 

Nagyon fontos, hogy csak műszakilag megfelelő állapotú kerékpárral vágjunk bele a túrába. Éppen ezért indulás előtt nézessük át szakértővel, olajoztassuk be, szükség szerint cseréltessük le a láncot, a fékbowdeneket, centíroztassuk a kerekeket, szerezzünk be gumijavító tapaszt, és persze ha eddig nem volt, vásároljunk néhány bringa kiegészítőt, ami nagy segítségünkre lehet a kirándulás során:

  • Műanyag sárvédők
  • Kulacstartó: egy kerékpárra általában 2 kulacstartót lehet felszerelni, amit célszerű is kihasználni. Ebből a nagyobbat, a 0,75 l-est praktikus megvásárolni.
  • Csomagtartóból vehetünk acélt, vagy alumíniumot. Célszerű azt a verziót választani, amelyik két pálcás, illetve az oldalán van egy extra pálca, ami kiszélesíti a csomagtartó oldalát, így jobban fekszik rá a kerékpáros oldaltáska. 

A Balaton körbetekerése hatalmas élmény lehet az egész család számára. Ha pedig kellőképpen felkészülünk az útra, biciklizés közben nincs más dolgunk, mint hogy átadjuk magunkat a remek teljesítményünk felett érzett örömnek és a gyönyörű táj látványának.

Comments are closed.

Navigate