Modern parasztházak: felújítási tippek

Világszerte egyre nagyobb divatnak számít az ódon, akár több száz éves ingatlanok modernizálása. Ennek megfelelője hazánkban a klasszikus parasztházak élhetővé varázsolása. Ilyen lepusztult épületeket a fővárostól távolabb szinte már fillérekért találhatunk. Bár a felújítás hatalmas kihívást jelent, de gondos tervezéssel egy modern parasztház akár kedvezőbben is kijön, mint egy hasonló méretű, új ház építése.

Miért éri meg egy parasztházba fektetni?

Nem ritka gyakorlat, hogy a pár millióért, (jelen esetben akár pár százezer forintért) megvásárolt régi magyar házakat az új tulajdonosaik lebontják, hogy a helyükön újépítésű ingatlanokat hozzanak létre. Pedig a hosszúkás, tornácos felépítésű, jellemzően vályogból készült parasztházak egy szakavatott és kreatív szem számára rengeteg lehetőséget rejtenek magukban. Főleg abban az esetben, ha a műemléknek számító ingatlant az új gazdája állami támogatással kívánja modern parasztházzá alakítani. A Teleki László Alapítvány által több ízben meghirdetett Népi Építészeti Program ugyanis a vidéki épített örökség megóvásához nyújt vissza nem térítendő támogatást – maximum 20 millió forint értékben.

Akik pedig elkötelezetten óvják hazánk kulturális értékeit, azok számára a népi építészet kincsei is fontos értéket képviselnek. Egy parasztház megvásárlása és felújítása tehát nemcsak pénzügyi megfontolásból történhet. A tradicionális, több generációt kiszolgáló épületekben megelevenedik a múlt, konzerválódik a hagyomány, miközben a modern parasztház egy meleg és otthonos fészket szolgáltat egy ma élő magyar család számára.

parasztház

A modern parasztházak felújítása

A megvásárlásra kínált parasztházak sok esetben nemcsak felújítandó állapotúak, hanem egyenesen romosak, bizonyos részeik bontásra, míg mások jelentős átalakításra szorulnak. A legfontosabb tehát, hogy a modern parasztház biztonságos legyen. Ezért a felújítás gondos szakértői előkészítést és tervezést igényel nemcsak építészeti, hanem statikai, műemlékvédelmi szempontból is.

A modern parasztház kialakításánál érdemes előre eltervezni, hogy az új tulajdonos rekonstrukciót vagy tényleges modernizálást, netán a kettő ötvözetét szeretné. Előbbi esetében a klasszikus népi alapanyagok és építési technikák használata (pl. vályog tapasztás, nádtető készítés) szükséges, míg az utóbbinál már megjelennek a modern megoldások (pl. a téglából vagy ytongból készült elemek).

Sok esetben a megvásárolt parasztházak felújítása azzal kezdődik, hogy mindent vissza kell bontani a vázig, a fő falszerkezetig. Cserére szorulhat a tető, a nyílászárók, a villamos hálózat – már amennyiben van ilyen. A régi, népi ingatlanok egy részénél ugyanis még a közművek sincsenek bevezetve, úgyhogy a költségvetés megtervezésénél ezekkel is számolni kell. Ahogy a vagyonszerzési illetékkel is!

Egy modern parasztház megtervezésénél persze egy mai család igényeihez kell igazodni. A kert végében található pottyantóst váltsa fel egy valódi fürdőszoba, a konyhában pedig a meleget és főzési lehetőséget szolgáló sparhelt helyett jelenjen meg egy főzőlap. A hosszúkás felépítésű parasztházak végén jellemzően gazdasági épületek helyezkedtek el (pl. ól, csűr). Ezek átalakításával könnyedén bővíthető az élettér, hogy egy nagyobb család számára több privát szoba is rendelkezésre álljon.

A modern parasztház belsője

Amennyiben egy ódon, népi épület felújítása mellett döntesz, mindenképpen érdemes a klasszikus, rusztikus stílusjegyeket is felhasználnod. A modern parasztház belsője sugározza a múlt örökségét, a természetközeliséget. A berendezésnél például törekedj a meleg földszínek és a természetes anyagok, a fa, a kő használatára.

A modern parasztház belsőjének egyik legfontosabb kulcsa a kopottas, sötét színű fafödém láthatóvá tétele. A hatalmas gerendák nemcsak a tartószerkezet elengedhetetlen elemei, hanem kifejezetten bensőséges, meleg hangulatot árasztanak. Nem árt, ha az ingatlan külső és belső nyílászárói, illetve a parketta is harmonizál ezzel a sötét színnel. Ez ugyanis erős és látványos kontrasztot képez a tradicionálisan fehérre meszelt falakkal.

modern parasztház belső: búbos kemence

A modern parasztház berendezésének lelkét azonban maga a családi tűz, a fával fűthető tűztér jelenti. A klasszikus népi építészet jegyében ez lehetőleg ne kandalló vagy cserépkályha, hanem egy búbos kemence legyen. Bátran keress fel a környéken dolgozó keramikusokat, hogy készítsenek egyedi dekorációs elemeket hozzá!

A régies, népi stílus megelevenítéshez nem árt az sem, ha a burkolatokat elnagyoltan készíttetitek. Emellett kifejezetten jól mutatnak a falból kinyúló, vályogból vagy ytongból épített polcok, ülőkék és térelválasztó elemek is.

A modern parasztház berendezése

A modern parasztház berendezésénél is igyekezz a klasszikus népi elemek megelevenítésére. Részesítsd előnyben a földszíneket és fából készült bútorokat. A belső térben nyugodtan megjelenhetnek olyan klasszikus berendezési tárgyak, mint a lóca, a kredenc vagy a tulipános láda.

modern parasztház berendezése
Forrás: Unsplash / Annie Spratt

Az otthonosság és puhaság érzetét jelentősen növelheted, ha a kemence párkányaira színes szőtteseket helyezel, a kanapédat népi motívumokkal díszített párnákkal, a padlót pedig meleg szőnyegekkel egészíted ki. Az asztalod díszítse mindig egy hófehér, népi abrosz, a falad pedig egy hímzett falvédő!

Comments are closed.

Navigate