Sport és közlekedés? Ezekkel az eszközökkel lehetséges!

A járvány hatására a mozgásszegény életmód sajnos akarva-akaratlanul sokunk életének részévé vált. Ha a hétköznapjainkba nem fér bele egy komolyabb sport űzése, használjuk erre azokat a pillanatokat, amikor egyébként is mozgásban vagyunk, vagyis közlekedünk. Ebben nyújtanak segítséget ezek a szuper eszközök!

A rendszeres sportolással, vagy már akár napi 20-30 perc gyaloglással is sokat tehetünk egészségünkért. Ráadásul ha sportosan közlekedünk, azzal nem csak a saját egészségünknek teszünk jót, hanem a környezetünknek is. Tippjeink most abban segítenek, ha szeretnénk még élvezetesebbé tenni a munkába vagy boltba járást.

Roller
A roller régóta nem csupán a gyerekek szórakozása. A felmérések szerint 3-szor gyorsabbak vagyunk vele, mintha gyalogolnánk. Sőt! Nemcsak hobbi rollerek léteznek, hanem verseny modellek is. Nem csoda, hogy már saját versenykategóriája is van. Rendesen megmozgatja a testet és bizony meg is lehet izzadni rollerezés közben. A legtöbb típus összecsukható, így ha beborulna az ég, vagy meguntuk és inkább a tömegközlekedést választanánk, nyugodtan vihetjük kézben is. Ha ezt a darabot választjuk, figyeljünk a méretekre, a praktikusságra, és a súlykorlátra is, amellett persze hogy a nekünk leginkább tetsző dizájnt keressük. A kormány magasságát általában felnőttekre is lehet szabni, de a legtöbb felnőtt rollert 100 kg-ig kalibrálják. Nem kell hozzá benzin, szerviz és a kondibérletet is megspóroljuk!

Görkorcsolya
Évtizedek óta sláger a görkorizás! Igaz régebben nem kellett túl sok szempontot figyelembe venni, ha a család beszerzett egy fémtalpas csodát. Manapság már sokkal körültekintőbbnek kell lennünk, ha egy megfelelő darabot szeretnénk megvásárolni. Figyeljünk a görkori típusára, a kerekek nagyságára és keménységére, a cipő méretére, az ár-érték arányra, a felfüggesztés hosszára és a csapágyak minőségére. Ha nem szeretnénk vadiújat vásárolni, ebből a sporteszközből nyugodtan választhatunk használtat is. Az előző tulajdonosa tud majd nyilatkozni róla, és a megfelelő sport-szaküzletekben a kopott kerekeket vagy féket is ki tudják cserélni. A kerekek mérete és keménysége már csak azért is fontos szempont, mert ez határozza meg, hogy milyen gyorsan tudunk vele suhanni. Ha rég nem húztunk a lábunkra korcsolyát, érdemes olyat választani, amit kezdőknek szántak és lassabban lehet vele haladni. Ezen kívül persze vannak a sportosabb egysorosak, és a retro hangulatot idéző négykerekű görik. Ha még nem tudjuk pontosan mi a cél, vásároljunk egy fitnesz görkorcsolyát. Ezzel nagy távokat is be lehet járni, és könnyedén megtanulhatunk vele gurulni.

Gördeszka
Itt is elmondható általánosságban, hogy a deszkázás nem csak közlekedési forma. Használatával az egész testünket átmozgathatjuk, ráadásul az egyensúlyérzékünk is fejlődik. Könnyű rákattanni, mert a gördeszka egy kisebb, jól irányítható felülettel rendelkezik. Alkalmas a közlekedésre minden kemény felületen, a várost könnyen át tudjuk vele szelni. A lap szélessége rendkívül fontos a stabilitás szempontjából. A klasszikus deszka hossza kb. 80 cm. A kerék keménysége és vastagsága itt is meghatározza a deszka alapvető tulajdonságait, ahogy a görkoriknál. A kisebb és lágyabb kerekek lassabbak, de biztonságosan tapadnak. A keményebb, nagyobb kerekek gyorsabbak, inkább profiknak ajánlottak. Választhatunk Skateboardot, Longboardot, Pennyboardot… de már elektromos gördeszkák is megtalálhatóak a piacon.

Kerékpár
Igazi Jolly Joker, hiszen a többség a tavasz beköszöntével bringára pattan. Laikus szemlélőként talán a megfelelő kerékpár kiválasztása egyszerű is lehet, azonban ha nem akarunk felesleges pénzkidobást, alaposan át kell gondolnunk, melyik modell mellett döntünk. Fontos a testmagasság, a testsúly, és kár rossz minőségű, bóvli bicajt vásárolni, csak azért mert olcsó. Ha az alkatrészek hamar elromlanak, sokszor kell javítani őket, ami hosszabb távon többe kerül. Biztonsági alapfeltétel a fékek és a fékkarok minősége.

A biciklizés bizonyítottan rendkívül egészséges, erősíti a szívet és a keringési rendszert. Emellett minden izmot megmozgat, segít a fogyásban, feltölti a lelkünket és még családi programnak is tökéletes. Ha elakadtunk a típus kiválasztásában, a linkre kattintva tájékozódhatunk!

Comments are closed.

Navigate