A legjobb kávé kiegészítők, ajándékötletek

Tudtad, hogy a víz után a kávé a leggyakrabban fogyasztott ital a világon? Nem csoda hát, hogy egy saját világnapot is kapott, ezt pedig éppen ma, szeptember 29-én ünnepeljük. Ennek apropójából a Jófogás összeszedte azokat az otthoni kávé kiegészítőket, amelyek szinte kötelező kellékei a fekete ital szerelmeseinek.

Az igazi kávéfanatikusok tudják, hogy az ébredésnek nincs szebb pillanata, mint amikor az illatos, frissen főzött aroma belengi a szobát. Hiszen a kávé nem csupán egy isteni ital, hanem életstílus, szenvedély és közösségteremtő erő is. Lehet röviden, hosszan, tejesen, feketén, ízesítetten, forrón és jegesen is fogyasztani – a kávé tehát az összes évszakban, szinte bármelyik napszakban elkísér.

Amennyiben pedig te, vagy netán egy kedves barátod, rokonod is a szerelmese ennek az italnak, bátran fusd végig az alábbi kávé kiegészítők listánkat. Ezekkel az ajándék ötletekkel ugyanis az ideális kávézás megannyi apró részletét tudod feldobni: a frissen őrölt szemek ropogós hangjától kezdve egészen a csésze formájáig.

1. Kávédaráló

A feketeöves ínyencek tudják, hogy a kávé eredeti ízét a frissen őrölt szemek őrzik meg leginkább. Ezért a fekete ital szerelmesei rendszerint a szemes kávét részesítik előnyben az őrölt, netán kapszulás verzióval szemben. A pörkölt kávészemek feldolgozásához azonban elengedhetetlen egy magas minőségű kávé kiegészítő: egy kávédaráló, vagy egy olyan kávégép, amelybe szemes kávét tölthetsz, és a főzés előtt ő maga darálja le neked.

Profi kávéfőző
Forrás: Pexels / Marta Dzedyshko

2. A kötelező kávé kiegészítő: a kávéfőző

Vannak, akik a retró kotyogósra szavaznak, mert méregerős italt főz, és a karbantartása is jóval egyszerűbb. Míg mások a gyors és praktikus megoldások hívei, így a kapszulás kávéfőzőket részesítik előnyben. De az igazi kávéfanatikusok nem átallanak akár több százezer forintot is kiadni egy-egy profi masináért, amely az őrlés, az öntisztítás és a tejhabosítás mellett többféle kávét képes lefőzni. A megfelelő kávéfőző kiválasztásához mindenképpen mérd fel a reggeli rutinod és a kávézási szokásaidat, valamint azt is, hogy mennyire engedi a családi kassza, hogy a szenvedélyedre költs.

3. A stílusos kávé kiegészítők: csészék, bögrék és kanalak

Ledaráltad, lefőzted, de ugye nem akarod egy csorba, csúnyácska bögréből elfogyasztani a reggeli löketet adó italodat? Az egyedi és stílusos kávéscsészék, –bögrék és –kanalak ugyanis nagyban hozzátesznek a kávézás élményéhez. Vásárolhatsz vicces idézetekkel pingált darabokat, amik rutinszerűen dobják fel a napodat. Ám ha az otthonodra inkább a letisztultság jellemző, akkor lehet, hogy a minimalista designnal bíró készlet lesz a legjobb választás.

A stílusos kávé kiegészítők: csészék, bögrék
Forrás: Pexels / Lisa Fotios

4. Tejhabosító:

Ez a pont természetesen a klasszikus presszó és americano szerelmeseire nem vonatkozik, hiszen ők feketén fogyasztják eme isteni italt. Aki viszont a capuccino műfajára esküszik, mindenképpen szerezzen be egy tejhabosítót, amivel megkoronázhatja a reggeli élvezetét. Választhatod az egyszerű, elemes verziót, vagy köpülhetsz french press kávéfőzővel is, de az igazán tartós, kemény és krémes állagot egy gőzkaros kávéfőzővel érheted el.

5. Kávéízesítők:

A kávédra nemcsak a reggeli és ebéd utáni pörgetődként gondolsz, hanem egyfajta desszertként is? Akkor ajándékozd meg magad ízletes kávé kiegészítőkkel! Szórd meg a tejhabod tetejét őrölt fahéjjal vagy kakaóporral, de választhatsz a professzionális szirupok közül is: ha sztenderd vanília, karamell és csoki mellett hamarosan beköszönt a sütőtökös lattek szezonja is!

Pumpkin spice latte
Forrás: Unsplash / Prchi Palwe

6. Utazós kávé kiegészítők:

Ha kávérajongóként te is sokat utazol, vagy a reggeli feketédet a munkába menet, elvitelre kéred, akkor remek kávé kiegészítő lehet a számodra egy utazós szett. A duplafalú, változatos stílusban gyártott mini termoszok remekül tartják a fekete nedű hőmérsékletét, miközben könnyű őket tisztán tartani. A használatukkal ráadásul csökkentheted az ökológiai lábnyomodat is, hiszen nem kell minden egyes alkalommal elviteles poharat kérned a pultnál, így pedig kevesebb szemetet termelsz.

Comments are closed.

Navigate