Csökken a pénzed értéke a megtakarítási számlán, de van megoldás a pénzed kamatoztatására

#szponzorálttartalom

A megtakarítási számlákat, mint a neve is mutatja, alapvetően a megtakarításokra találták ki. Ezek a konstrukciók azonban manapság olyan piaci helyzetbe kerültek, amelyben csak romlik a rajtuk tárolt pénz értéke, főleg az újabb kamatsarc után. Ezért mindenképpen érdemes felülvizsgálnod a döntésed, ha megtakarítási számlán tartod a pénzedet. 

A megtakarítási számla egyik fő előnye, hogy elkülönítve tarthatod rajta a megtakarított pénzedet. Erről nem tudsz bankkártyával költeni, sőt, még olyan is akad köztük, amelyhez internetbankkal sem lehet hozzáférni, így biztonságosnak mondható.

A külön megtakarítási számla, vagy más néven takarékszámla azonban nem csak arra jó, hogy a kibertérben mozgó tolvajok elől elkülönítse a pénzt a naponta használt bankszámládtól. Arra is kitűnően alkalmas, hogy a megtakarításaidat ne kelljen kerülgetned a főszámládon. Így mindig tudhatod, hogy melyik pénzből költhetsz szabadon és mi képezi a megtakarításodat, amit inkább gyarapítani szeretnél.

A megtakarítási számla arra is nagyon jó, hogy bármikor növeld az egyenlegét bármekkora befizetéssel, még akár egyetlen forinttal is. És ugyanígy, gyorsan és egyszerűen, kamatveszteség nélkül ki tudd venni róla a pénzt, ha éppen beütne a krach.

Emellett a megtakarítási számlák számlavezetése is a legtöbb esetben ingyenes, ahogy az oda-vissza történő pénzmozgatások is. Szóval azt gondolhatnád, hogy a megtakarítási számlák maguk jelentik a kánaánt. Ha eddig nem használtál még ilyen számlát, talán kicsit bánod is.

Azonban sajnos, a megtakarítási számlákkal van egy kis bökkenő. A bankok az itt elhelyezett összegekre egyszerűen nem fizetnek kamatot, hiszen látra szóló számlának minősülnek. (Az már egy másik probléma, hogy ezek kamatait ráadásul 2023. július 1-től egy újabb állami elvonás, a szociális hozzájárulási adó, röviden szocho terheli.)

Mindjárt látni fogod azonban, hogy azért létezik magasabb kamatot biztosító ajánlat is a piacon. Sőt, az egyik banknál nemcsak arra van lehetőség, hogy folyamatosan félretedd a megtakarításra szánt pénzedet, hanem arra is, hogy szinte észrevétlenül, a bankkártyás vásárlásaid utáni kerekítéssel gyűjtsd a pénzed.

Megtakarítási kamatok lepadlózva

Miközben a számlakonstrukció neve minden banknál megtakarítási számla (még valamilyen fantázianévvel kiegészítve), a kamat tekintetében sajnos egyáltalán nem hasonlítanak egy megtakarítást ösztönző számlára. A CIB Banknál évi 0,01-0,40 százalék, az Erste Banknál évi 0,01-0,1 százalék, a Gránit Banknál akciósan évi 2,00-5,00 százalék, a K&H Banknál évi 0,01-0,15 százalék, a MagNet Banknál évi 0,05-0,15 százalék, az MBH Banknál évi 0,25 százalék, az OTP Banknál évi 0,01-0,21 százalék, a Raiffeisen Banknál évi 0,01 százalék, míg végül az UniCredit Banknál évi 0,01-0,20 százalék az a kamat, amit a megtakarítási számlákra fizetnek.

Az UniCreditnél akciósan, ügyfelenként egyszer, fél évig 2,2 százalékos kamat is elérhető a megtakarítási számlán, ennek azonban már feltételei vannak.

Ugyanígy, egy nemrég megjelent konstrukciójára is csak legalább 200 000 forintos jövedelem érkezése esetén ad évi 8 százalékos látra szóló kamatot a Gránit Bank. Egyébként a kamat itt is évi 0,01 százalék, ha nem teljesül a feltétel. (A Gránitnál egyébként nem megtakarítási számlaként van hirdetve ez a lehetőség, csak annak is felfogható. Megtakarítási számlára ugyanis nem szoktak jövedelemérkeztetést kérni a bankok, hanem a havi megtakarítást inkább az ügyfélre bízzák.)

„Tehát egy bank kivételével még nagyítóval sem látható szinten ragadtak a megtakarítási számla kamatok, az évi fél százalékot sem érik el.” – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.

Mindeközben Te is érzed a mindennapi bevásárlásaid alkalmával a forint egyre romló értékét. De még ha nem is te intézed a napi bevásárlásokat, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) számai nem hazudnak: a tavalyi évben mért átlagos infláció mértéke évi 14,5 százalék volt. (A boltokban érezhető élelmiszerár-infláció azonban ennél jóval nagyobb és az átlagfogyasztás felett ugyancsak nagyot ugrott az energiaköltség tavaly.)

Nyilvánvaló, hogy a fél százalékos éves kamatszintet szinte egyik banknál sem elérő megtakarítási számlák képtelenek megőrizni a rajtuk elhelyezett megtakarítások értékét. Arra persze továbbra is jó, amire kitalálták, csak éppen a rajta elhelyezett pénzek vásárlóértéke csökken hónapról hónapra. Ez pont olyan, mintha valaki apránként, de folyamatosan lopkodná a pénzed a megtakarítási számládról.

Ráadásul 2023. július 1-től az új szabály szerint az eddigi 15 százalékos személyi jövedelemadó, köznapi nevén kamatadó mellett egy új állami elvonás, a 13 százalékos szocho is terheli a kamatjövedelmeket. Azaz együttesen már a kamat 28 százalékát, vagyis több mint negyedét vonja el az állam.

Persze a megtakarítási számlák amúgy is padlót fogott kamatainál ez nem annyira lényeges a jelenlegi helyzetben.

Van másik!

Ha tudatos megtakarító vagy, akkor nem hagyhatod, hogy ilyen szinten romoljon a pénzed értéke egy megtakarítási számlán! Amíg az éves infláció mintegy 3-4 százalékos volt, addig igazából nem volt szükség az alacsony kamatok kipótlására, hiszen a pénzromlás értéke is alacsony volt.

2021 őszétől azonban egy jó időre sajnos megváltozott ez a helyzet, és most már célszerű olyan konstrukciókba fektetned a pénzedet, amely megőrzi az értékét, vagy legalábbis a megtakarítási számlánál jobban kompenzálja a pénzromlás mértékét.

Ezért, ha még mindig megtakarítási számlán takarékoskodsz, akkor tudunk neked sokkal jobbat is ajánlani!

A legelső, ami minden lakossági megtakarítónak eszébe jut, az az állampapír. A Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) kamatozása ugyanis a KSH által közölt inflációt követi, vagyis a kamata jelenleg évi 14,5 százalékos. Ehhez az 5 éves lejáratú papír esetében évi 0,25 százalékos, a 8 éves lejáratú papír esetében pedig évi 1 százalékos kamatprémium társul, azaz a papír még az átlagos inflációnál is jobban őrzi az értékét.

Az állampapírok előnye a kamatadó-mentesség és a pénzügyi tranzakciós illetékmentesség, mind befektetéskor, mind pedig a lejáratot követően, átutalás esetén. A PMÁP már 1 forinttól megvásárolható, visszaváltására pedig a Magyar Államkincstár napi szinten érvényes feltételei vonatkoznak.

A magyar állampapír egy teljesen biztonságos befektetés, a visszafizetéséért a magyar állam áll helyt.

Az állampapír kamatát ráadásul nem terheli az új szocho elvonás sem.

Ha nem szeretnél kincstári számlát nyitni és egyébként is idegenkedsz az állampapír-vásárlástól, akkor találhatsz olyan lekötött betétet, mely ha nem is az infláció mértékével őrzi a pénzed értékét, de a megtakarítási számlánál biztosan sokkal jobban. Ma már több olyan lekötött betét kalkulátor is van, ahol számos bank ajánlatait össze lehet hasonlítani. A kamatozás és a futamidő beállítása után már listázhatod is a legjobb ajánlatokat.

Jelenleg 3 hónapra egy évi 11,12 százalékos konstrukció vezeti a sort a MagNet Banktól, melynek neve Prizma Forint Betét. Az új forrásból elhelyezett pénzekre szóló akcióban a legmagasabb kamatozást nyújtó fenti, 3 hónapos betétlekötés mellett 6 hónapra évi 10,56 százalékos, 12 hónapra évi 10,88 százalékos kamatra is le lehet kötni a pénzt, legalább 500 000 forinttól. Az új pénzt a márciusi átlagos betétösszeghez képest számítja a bank.

Apránként Megtakarítási Programjában a bank lehetővé teszi, hogy folyamatosan elhelyezz pénzt, amely 3 és 60 hónap közötti lekötési időt választva a mindenkori MNB jegybanki alapkamat 7,50 százalékkal csökkentett értékével kamatozik, jelenleg évi 5,50 százalékkal.

De még ennél is észrevétlenebbül gyűjtögetheted a pénzt ugyanennek a programnak a bankkártyás részével, melynek lényege, hogy a kártyás vásárlásaid összegeit igényed szerint 10, 100 vagy 1 000 forintra felkerekíti a bank és a kerekítést félreteszi neked, amely így egyre gyűlik, ugyancsak a fenti kamatért.

A kamatot havonta kifizeti a bank, a megtakarításaidhoz pedig célokat is rögzíthetsz. Ha a célok teljesülése lemarad, a bank – kérésedre – e-mailben küld figyelmeztetést neked.

Ne feledd tehát, hogy ha megtakarítási számlán tartod a pénzed, ideje átgondolni a befektetésed jövőállóságát!

Comments are closed.

Navigate