Így varázsold karácsonyi mesevilággá lakásod!

A karácsonyi időszak szerves része a lakásdekorálás is, mely nemcsak az ünnepi hangulatot hozza meg, hanem segíthet kikapcsolni, elmerengeni azon, ami igazán fontos, és elfeledtetni a hétköznapok gondjait. Íme néhány tipp, amivel te is különlegessé varázsolhatod otthonod.

A karácsony a világon talán az egyik legjobban várt ünnep. Végre van egy kis időnk megpihenni, szeretteinkre és magunkra koncentrálni, kilépni a hétköznapok rohanásából. Ilyenkor igyekszünk lakásunkat is az ünnepre hangolni, éppen ezért, ha időnk engedi, már hetekkel korábban kikerülnek az első díszek a polcokra. Bár a boltokban is számtalan dekorációs elemet szerezhetünk be, de ha van időnk és energiánk, még jobb, ha magunk készítjük el őket. Ettől lesz igazán egyedi a dekor és ráadásul nincs is ennél jobb közös családi program ilyenkor. Íme néhány ötlet, amit otthon is könnyedén megvalósíthattok.

Adventi koszorú:
Bár koszorúk ezreiből válogathatunk a boltok polcain, mégis sokkal értékesebb lesz számunkra, amit magunk készítünk el. Első lépésként szerezzük be a koszorú alapot, ez ugyanis a legfontosabb része díszünknek. Akár a tavalyit is újrahasznosíthatjuk, ehhez elég lebontanunk régi „ruháját”, és már kezdhetjük is az alkotást. Manapság már csak a képzeleted szabhat határt a variációknak, de egy biztos, négy gyertyára szükségünk lesz. Mielőtt nekiállnánk, fontos, hogy a legszükségesebb szerszámokat beszerezzük vagy előkészítsük. Szükségünk lesz ragasztópisztolyra, tűződrótokra, fogóra, és ollóra is. Temérdek mennyiségű dísz közül válogathatunk, attól függően, milye stílusúra tervezzük a végeredményt, egy biztos, egy olyan koszorúval, amit mi magunk és családunk készítettet, minden gyertya lángja szebben ég.

Világító labdafűzér:
A madzaggal körbetekert lufik ötlete nem mai, ez a technika viszont roppant sokféleképpen alkalmazható és csak a kreativitásunkon múlik milyen lesz a végeredmény. Készítsünk csirizt víz, liszt és folyékony ragasztó keverékéből. A madzag anyagától függően esetleg keverhetünk hozzá cukrot vagy tapétaragasztót, hogy még tartósabb legyen a végeredmény. Az állaga ivójoghurt sűrűségű kell, hogy legyen, hogy át tudja itatni a kendert/pamutot. Áztassuk bele a ragasztóanyagba a madzagunkat, majd kezdjük el feltekerni a felfújt lufira. Ezt tegyük mindaddig, míg nagyjából be nem fedtük, hagyjunk azonban réseket az égőknek. Ezután várjunk amíg megszárad. Ha már biztosan megszilárdult, egy tű segítségével bökjük ki a lufikat, távolítsuk el, majd a gömbök réseibe helyezzük bele a fényfűzér égőit. A gömbök tekintetében szinte végtelen a lehetőségünk, hogy milyen színt, méretet és formát alkotunk. Egy biztos, miután elkészültünk az elsővel, nincs megállás! 

Zokni hóember:
Régi fehér zoknikon kívül csak némi rizsre és pár apró kiegészítőre lesz szükségünk, hogy aranyos hóembereket készíthessünk. Vágjuk le a zokni orrát, és tegyük félre, ebből készíthetjük majd el később a sapkáját. Ezután fordítsuk ki a zoknit, majd egyik felét fogjuk össze zsineggel és fordítsuk vissza, így a megkötött rész nem fog kidudorodni. Jöhet is bele a rizs, majd kössük meg ismét a zoknit a boka résznél, így marad anyag a fejére is melyet szintén rizzsel tömünk meg. A szemek és az orr gombostűből készülnek, és még sálat is rakhatunk rá egy darabka anyagból. A kész hóemberek tündéri elemei lesznek a lakásnak, elüldögélhetnek a polcokon, asztalokon, virágtartókon.

Mécsestartó:
Egyszerű és nagyszerű ötlet a befőttesüvegek újrahasznosítására a mécsestartó készítés. Kidíszíthetjük üvegfestékkel, jégvirág effekt spray-vel, de akár fekete papírból kivágott karácsonyi sablonokkal is.
Ha sprayt használunk, vágjunk ki öntapadós tapétából sablonokat, és ragasszuk az üvegre, száradás után pedig szedjük le. Ha készen vagyunk a díszítéssel, kössünk szalagot az üveg nyakára. Dobjunk bele egy teamécsest és már gyönyörködhettek is a lángok táncoló fényében.

Extra tippek:
Az újrahasznosítás jegyében, készítsünk girlandot a kandalló párkányra vagy ablakpárkányra kávészűrőpapírból, vagy tavalyról felhalmozott képeslapokból akár fenyőfát is alkothatunk. Csupán egy ruhaszalagra, különböző méretű hurkapálcákra, csipeszekre és az üdvözlőlapokra lesz szükségünk.

A karácsony előtti időszak az egyik leghangulatosabb része az évnek. Ám fontos, hogy ne csak lakásunkat, lelkünket is öltöztessük ünneplőbe. Ehhez hozzásegíthet minket a családdal közös dekorációkészítés. Alkotásra fel!

Fontos! Díszítéskor mindig biztonságosan tervezz, és különösen figyelj a gyertyákra!

Comments are closed.

Navigate