Nem tesz boldoggá? Cseréld le! – tavaszi nagytakarítás 5 lépésben

Nyugi, nem a barátodról beszélünk, csak a ruháidról. Ha tavasz, akkor nagytakarítás. Te is úgy érzed, hogy a ruhásszekrényed kész káosz, kifolynak a fiókokból a ruhák és reggelente még sincs egy darab göncöd sem, amit szívesen felvennél? Akkor itt az ideje a változtatásnak.

Marie Kondo, japán írónő, a rendrakás fekete öves karatemestere segítségedre siet, hogy egyszer és mindenkorra megtanítson, hogyan tartsd rendben a gardróbodat. Ráadásul ezentúl úgy érzed majd, hogy minden ruhadarab, amit birtokolsz örömet okoz. Jól hangzik? Vágjunk bele!

1. lépés – Változtass a hozzáálláson: Selejtezés örömnyelven

Legszívesebben egész nyáron a kedvenc virágos ruhádban járnál? Telente pedig két kötött pulcsit váltogatsz egymás után, míg tíz másik téli álmot alszik a fiók mélyén? Ismerős helyzet.

Ahhoz, hogy tökéletes ruhatárad lehessen, először meg kell válnod azoktól a ruháktól, amiket nem szeretsz. Marie Kondo módszerében egy-egy ruhadarab sorsáról az alapján döntünk, hogy boldogságot okoz-e nekünk vagy sem. Fókuszálj a pozitív érzésekre a negatív helyett, azt tartsd meg, ami örömet okoz és ne a veszteségre gondolj, hanem arra, hogy végül csupa örömet hozó ruhadarabod lesz.

2.lépés – Eltakarja a napot is az ágyadra gyűjtött ruhapiramis?

A módszer első lépéseként minden ruhadarabot egy helyre kell összegyújtened. Mindet. Igen, azokat is elő kell venned, amik az ágy alatti tárolóban vannak, vagy az előszobában, a szekrény Narnia oldalán.

3. lépés – Pinkzebra pufikabát? Viszlát, szevasz!

Ha minden ruhaneműd egy helyen van, (tuti, hogy meg fogsz lepődni, mekkora halom gyűlt össze), kezdődhet a szertartás. Vedd a kezedbe egyesével a ruhadarabokat és kérdezd meg magadtól: ez örömet okoz nekem? Boldogsággal tölt el ez a darab? Ha igen, tartsd meg. Ha nem, akkor mondj neki köszönetet és engedd el. Lehet, hogy drágán vetted, lehet hogy ajándékba kaptad, de ha már nem okoz örömet, akkor csak lelkifurdalást kelt benned, akárhányszor ránézel. Erre nincs szükséged az életedben.

4. lépés – Legyen más örömforrása ez a krokodilos leggings

Ami neked nem okoz örömet, másnak még okozhat. Készíts pár jó minőségű képet a ruhadarabról, töltsd fel a Jófogásra és tedd pénzzé azt, ami számodra felesleges. Nem tudod mennyiért kínáld eladásra? Egyszerű: amennyiért te is megvennéd.

5. lépés – Vásárolj örömgardróbot

A Jófogáson szuper áron szerezheted be az örömgardróbod darabjait, legyen szó új, márkás darabokról, vagy vintage különlegességekről. Nézz körül az oldalon és ha beleszerettél, ne tétovázz, vedd meg! Így örömet vihetsz a mindennapokba, ráadásul segítesz valakinek a tavaszi nagytakarításban.

Pár ezer forintból, tetőtől talpig boldogan

Magassarkú 1600 Ft

https://img.jofogas.hu/hdimages/37_halvany_rozsaszin_magassarku_cipo_37_es_368491356346660.jpg
https://www.jofogas.hu/budapest/37_halvany_rozsaszin_magassarku_cipo_37_es_88901295.htm

Könnyű kötött ruha 1490 ft

https://img.jofogas.hu/hdimages/Szep_allapotu_H_M_szurke_kotott_ruha__M__679121381932486.jpg
https://www.jofogas.hu/pest/Szep_allapotu_H_M_szurke_kotott_ruha__M__90185515.htm

Táska 500 Ft

https://img.jofogas.hu/hdimages/Boritektaska_653401362542372.jpg
https://www.jofogas.hu/hajdu_bihar/Boritektaska_89212961.htm


Comments are closed.

Navigate