3 tipp, hogyan kösd le unatkozó cicádat

Bár a macskák a nap nagy részét lustálkodással és szunyókálással töltik, ez nem jelenti azt, hogy ők nem is unatkozhatnak. Különösen, ha lakásban tartott egyedüli kedvencekről van szó.

A macskák ugyanúgy igénylik a foglalkozást, mint a kutyusok. A sokszor magára hagyott cicáknál sajnos megjelenhetnek az unalom és az ezzel járó stressz tünetei, amit fontos, hogy a gazdi időben felismerjen.
Hasonlóan hozzánk emberekhez, a macskák is hajlamosak unalmukban falatozni, ennek pedig komoly testi tünetei lehetnek, mint például az elhízás, de az evési kényszer is bajt jelezhet.
Ha korábban cicádra jellemzőbb volt az aktívabb mozgás, ám egy ideje szinte csak az evés miatt hajlandó felkelni, nem lehetsz biztos abban, hogy tiéd a világ leglustább macsekja. Ilyenkor is át kell gondolni mennyire van szellemileg és fizikailag lefoglalva, ugyanis ez a levertség jele is lehet.

Az extrém tisztálkodási mánia is fontos tünet, különösen, ha ez akár bundatépésig fajul, illetve az sem hiába terjedt el ezekről az állatokról, hogy hajlamosak a bosszúra, ugyanis a felgyülemlett energia könnyen agresszióvá alakulhat, amit gyakran a gazdikon, illetve kedvenc tárgyainkon vezethetnek le.
Ha azt vesszük észre, hogy kedvencüknél az felsorolt viselkedési formák bármelyike, esetleg egyszerre több probléma is megjelent, nem kell egyből pánikolni. Manapság már szuper lehetőségek léteznek arra, mit is tehetünk annak érdekében, hogy a macskánk boldog és kiegyensúlyozott életet élhessen, nézzünk meg ebből néhányat:

Cicabútorok
Akár búvóhelyeket, mászható polcokat vagy különböző ügyességi pályákat helyezünk el a lakásban, a macskák mozgásigényét cicabútorokkal is csökkenthetjük, és ezt kedvenced is garantáltan értékelni fogja. Ráadásul, ma már olyan megoldásokkal is találkozhatunk, melyet tökéletesen idomulhatnak lakásunk berendezéséhez.

Játékok
Kedvenceddel való játék nem csak a szőrmóknak, de neked is örömforrás. Egyrészt a közös foglalkozás közelebb hoz benneteket egymáshoz, másrészt cicád energiái is levezetődnek. Már 15 perc aktív játékkal is magas szinten hozzájárulhatsz ahhoz, hogy az unalom tüneteit csökkentsd, legyen szó plüssegérről, labdázásról vagy zsinórhúzásról, de a macskák a lézerfényt is imádják.

Cicatárs
Ha felelősen átgondoltad, és úgy érzed be tudsz vállalni még egy kedvencet, jó megoldás lehet egy cicatárs befogadása, mivel a macskák is alapvetően társas lények.  Ebben az esetben válaszd az örökbefogadást! Egyrészt, mert ilyenkor egy életet is megmentesz, másrészt fontos, hogy hasonlóan aktív természetű macskát keress. A menhelyen a gondozók pontos leírást tudnak adni az állatokról, így könnyebben megtalálod a megfelelő társat.

Minden cicának mások az igényei, ugyanis minden szőrmók személyisége különböző, éppen ezért különösen fontos, hogy kellően odafigyelj rá, hiszen így tapasztalhatod meg, pontosan mire is van szüksége. A gazdik feladata ugyanis, hogy életüket kiegyensúlyozottá és boldoggá tegyék, cserébe pedig egy örökké hálás és szeretnivaló élettársat kapnak.

Comments are closed.

Navigate