A nagy táska mustra – hogyan válasszuk ki a megfelelőt?

Az, hogy milyen táskával indulunk régen várt nyaralásunkra, nagyon fontos kérdés, hiszen a hosszabb utakra, repülőutakra, vagy rövid, rapid kirándulásokra egészen más igényeket kell kielégítenie. A választék persze itt is hatalmas, és joggal bizonytalankodhatunk, hogy vajon a megfelelőre esett-e a választásunk. Most összegyűjtöttünk néhány szempontot, ami segít abban, hogy mikor, melyik típus mellett érdemes döntenünk.

Bőrönd, túratáska, hátizsák. Mindegyiknek megvan a maga funkciója, ami az adott kirándulásnál, kikapcsolódásnál elengedhetetlen. Talán a legnehezebb, hogy felmérjük a saját igényeinket, és szempontjainkat, amiknek meg kell felelnie egy terméknek. Elsősorban a biztonsági tényezőkre érdemes odafigyelni, hiszen a megszerzett élmények és rengeteg fotó mellett talán az a legfontosabb, hogy a holmink, amit magunkkal vittünk, biztonságban haza is kerüljön velünk.

Hosszú utakra könnyű, számzáras bőröndöt!
A hozzáértők szerint egy hosszabb utazásra, mindenképpen merevfalú, számzáras bőröndöt kell keresni. Nem arról van szó, hány napig maradunk távol az otthonunktól, hanem inkább arról, hogy meddig tart, amíg eljutunk odáig. Ilyenkor ugyanis gyakran fel kell adnunk a poggyászt a repülőre szállás előtt, de a vonatokon, távolsági buszon is előfordulhat, hogy egy kijelölt poggyásztérben kell hagynunk értékeinket. Egy ilyen darabot pedig nehéz szem elől téveszteni. Ráadásul a számzáras lakat egy plusz védelmi faktort jelenthet a tolvajokkal szemben. A kódot mindig mi állíthatjuk be, így kizárólag mi tudhatjuk, mi az. Ezt ugye érdemes fejben tartani, mert igen kellemetlen, ha emiatt kell tönkretenni a bőröndöt. Ha nehezen tudjuk megjegyezni a számokat, tartsuk azt olyan biztonságos helyen, ahol más nem találhatja meg. A legstrapabíróbbak ebből a fajtából a polipropilén technológiával készült darabok. Nem csak könnyűek, de extrém erősek és ütésállóak is. Tehát tökéletes választás, ha sokfelé kell hurcolászni, és poggyászként kell feladni őket.

Akinek elég egy sima utazótáska
Nagyon praktikus lehet egy utazó- vagy sporttáska, amit csak felcsapunk a vállunkra és már indulhatunk is. Ennek előnye persze az is, hogy ha a mérete engedi, kézipoggyászként ki sem kell engednünk a kezünkből.  
Aki a hagyományos utazótáskában gondolkodik, már lehetőleg ne ezen spóroljon. Egy megbízható márka, minőségi anyagból készül. Nem a legolcsóbb megoldás, de erősebb lesz, így nehezebben is szakad el. A magasabb kategóriás sporttáskák 500-600 denes szövésű poliészterből készülnek. Az sem utolsó szempont, hogy legyen valami merevítés a táska alján és oldalán. 
Ezek a modellek egyébként néhány napos utazásokra tökéletesek lehetnek, azonban sokkal nehezebb átlátni a bennük tárolt holmit,mint például egy merev falú bőröndben.

Hátizsákok túrázáshoz
Minden más táskánál  alapvetően a szükségleteink határozzák meg, hogy melyik fajtát válasszuk. Kinek lesz a hátizsák? Mennyit fogunk csomagolni? Milyen hosszú útra indulunk és milyen körülmények között fogjuk használni?
A túrahátizsákok a leguniverzálisabbak. Ezek tökéletesen megfelelnek egy városnézésre és egy nagyobb túrázásra is. Ha tudjuk, hogy hosszú útra indulunk, érdemes felpróbálni a táskák közül minél többet, hogy lássuk, számunkra melyik a legkényelmesebb. Vegyük figyelembe, hogy a táska külseje tulajdonképpen csak az esztétikumot szolgálja. Sokkal fontosabb, hogy milyen belülről! Az ötven literes, vagy annál nagyobb hátizsákok ára nagyjából 15-30 ezer forint körül mozog.  Egy fesztiválra, vagy több napos hegyi túrára kiváló választás lehet.

Biciklis és iskolatáskák
Ha bringával indulunk útnak, többnyire kisebb űrtartalmú táskák közül választhatunk. Maximum 10-20 literesek között érdemes nézelődni. Ezeknek a belsejében mindig van a vizes palackoknak kialakított zseb is. A tervezők is megértették az igényt, hogy senki nem szeretne biciklizés közben nagy súlyt cipelni a hátán, hiszen így a koordináció is instabillá válhat. Amellett, hogy már léteznek rendkívül jó szellőzéssel ellátott modellek, készülnek kifejezetten biciklis táskák is, amit a kerékpár oldalára szerelve tudunk szállítani. Ezek kialakításuk révén biztonságosak, és bőven akad bennük lehetőség, ha pakolásról van szó.
Aki mégis hátizsákot választ, itt is az egyik legfontosabb szempont, hogy kerekezés közben kényelmes legyen a viselet, ne vágja a vállunkat, és a súly is egyenletesen rendeződjön el a hátunkon. 

Választhatunk az említett típusokon kívül expedíciós, hegymászó, freeride hátizsákokat is. Egyes fajtákból pedig gyerekméret és egészen elegáns, stílusos dizájn is megtalálható a piacon. A választék nagyságára manapság már igazán nem lehet panasz. Ettől függetlenül fontos, hogy minden szempontot megvizsgáljunk, hogy a számunkra legmegfelelőbb fajtára adjuk ki a pénzt.

Comments are closed.

Navigate