Ha adrenalin függő vagy, ezeket a sportokat ki kell próbálnod!

Az extrém sportoknak mindig voltak és lesznek is hatalmas rajongói. Az adrenalin a veszélyhelyzetek hatására megugrik, és ez olyannyira impulzív, hogy sokszor teljesen függővé teszi az embert. Szerencsére egyre több lehetőségünk van arra, hogy különböző műfajokban teszteljük tűréshatárunkat. Ráadásul ahogy életünk egyre gyorsabb tempót diktál, úgy próbálja mindenki megtalálni azt a mozgásformát, amellyel a leghatékonyabban le tudja vezetni a stresszt. Miért ne lehetne ez éppen valami extrém?

Kétségtelen, hogy minél vadabb egy sport, amit kiválasztunk, annál nagyobb kockázatot vállalunk. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy soha ne vágjunk bele semmibe felkészülés és szakember segítsége nélkül. Legyen az szárazföldön, levegőben vagy vízen, mindig készen kell állnunk arra, hogy ha kell, meg tudjuk őrizni higgadtságunkat. Első körben gondoljuk át, mik azok a területek, ahol szívesen kipróbálnánk magunkat. Felejtsük el a szörfözést, ha irtózunk a víztől, ellenben aki egyébként is szívesen merészkedett a magasba, annak talán kézenfekvő lesz majd egy hegyi kerékpártúra. Mutatjuk, mire lesz szükségünk ezekhez!

Falmászás
Korábban a falmászás szerelmesei túratáskába pakoltak és elutaztak a közeli hegyvidékre, hogy részesei lehessenek ennek az élménynek. Ma már enélkül is hódolhatunk ennek a már ötven éves múltra visszatekintő sportnak. A mai napig rengeteg klub szerveződik, hogy közösségben űzhessük ezt a tevékenységet. Ahogy kültéren, úgy bent is használnak biztosító kötelet. A szakemberek figyelnek a kötelek és csomók biztonságos működésére, ezáltal talán ez az egyik legbiztonságosabb extrém sport. Gyakorlatilag a család minden tagja kipróbálhatja, mert a látvány ellenére egyáltalán nem olyan megerőltető. Vannak viszont nehézségi fokozatok, amit mindenki saját képességeihez mérten megválaszthat, majd némi gyakorlás után emelheti a tétet. 

Érdemes egyesülethez tartozni, hiszen a tagdíj nem kerül nagyon sokba, ám így is szükségünk lesz néhány kellékre. Vásárolnunk kell egy megfelelő mászócipőt, kényelmes sportruházatot, amelyet egy edzéshez is választanánk. A legelszántabbak beszerezhetnek saját beülőt, karabinert, azaz forgókapcsot is. Ezekbe befektetni viszont már tényleg csak akkor érdemes, ha rendszeresen fogunk falat mászni.

Wakeboard
Egy igazi nyári adrenalinbomba a wakeboardozás. A fiatalok körében talán a legnépszerűbb, hiszen nem kevés esés után sikerül fennmaradni a deszkán. A gyakorlás viszont abszolút kifizetődik, ugyanis ha egy kört zuhanás nélkül teljesít az ember, páratlan élményben lesz része. Ez a sportág persze nem csupán az egyensúly megtartásából áll, hiszen leginkább az akrobatikus mozdulatokat fejleszti. Noha a wakeboard pályákat üzemeltető cégek a legfontosabb felszereléseket rendelkezésünkre bocsátják a befizetett időre, egy jó fürdőruhára mindenképpen szükségünk lesz. A divatos bikiniket inkább felejtsük el. Egy úszódressz nemcsak kényelmesebb választás, de megkímél minket egy kellemetlen, nem tervezett villantástól is. Ugyanez vonatkozik a férfiakra, akiknek javasolt inkább egy úszónadrággal belevágni ebbe a sportba. Hazánkban több olyan helyszín van, ahol kipróbálhatjuk a Wakeboard adta izgalmat, például a Balaton környékén, a Velencei-tónál, de Budapest környékén, Budakalászon is adott a lehetőség.

Siklóernyőzés
Ha valaki szeretné megízlelni a valódi szabadság érzését, keresve se találhatna ennél jobb sportot hozzá. A siklóernyőzés biztonságos keretek között nyújtja ezt az élményt, akár kétezer méter magasságig szállhatunk a felhők között. Előtte viszont kötelező a kezdők számára végig járni egy pár hónapos tanfolyamot. Ezeken megtanulják az alapokat, elsajátítják a legfontosabb képességeket, majd mehet is a gyakorlás az égben. Noha az elméleti vizsga után még hosszú az út az önálló repülésig, hiszen magabiztosan tudnunk kell elstartolni és landolni is nemcsak sík terepen, de dombos, egyenetlen területeken is.

Magyarországon nagyon sok helyen űzhetjük ezt az egyébként nem olcsó hobbit. Budapest környékén, Egerben, Pécsen és Győrben is. Aki megkímélné magát a tanfolyam nehézségeitől, tandemben is repülhet, akkor ugyanis egy tapasztalt siklóernyőssel közösen csodálhatja a kilátást.

Hegyi biciklitúra
Ehhez az extrém sporthoz nem csak bátorságra és jó egyensúlyérzékre lesz szükségünk, de egy megfelelő bringára is. A terepbicikli bütykös, széles gumiját éppen arra tervezték, hogy egyenetlen, vagy akár kavicsos talajon is remekül teljesítsen. Aki rendszeresen űzi ezt a sportot, éppen azért szereti, mert folyamatos kihívást jelent. Persze a gyorsaság és az adrenalin hajszolása mellett néha az időjárási viszontagságok is közbeszólhatnak. Ez viszont a gyakorlott terepbicikliseknek egyáltalán nem jelent akadályt.

A legfontosabb, hogy a megfelelő védőfelszerelést elsőként szerezzük be. A fejünket védő sisak, könyök és térdvédő elengedhetetlen. Emellett arra is ügyelnünk kell, hogy ne cipeljünk magunkkal túl sok súlyt, hiszen az hátráltathat minket egyensúlyunk megtartásában. Az eplényi Bringaréna, a Budai-hegység és egyéb vidéki helyszínek, mint Veszprém vagy Sopron is remek terepet szolgáltatnak ennek a sportnak. 

Bármelyiket is válasszuk, nem csak átmozgatja majd testünket, de egész biztosan kiadós adrenalin löketet is kapunk majd tőlük. Bár vannak kevésbé veszélyes extrém sportok, még azok esetében se feledkezzünk el a szakember segítségétől. Minden esetben tájékozódjunk, gyűjtsünk minél több információt, majd a gyakorlás fázisában legyen mellettünk egy olyan segítő, aki elég tapasztalattal rendelkezik, hogy felkészítsen minket akár a legváratlanabb helyzetekre is. 

Comments are closed.

Navigate