Őszi munkák a kertben

Az ősz beköszöntével a munkák száma is megszaporodik a kertben. Most összegyűjtöttük azokat a tennivalókat, amiket mindenképpen érdemes elvégezni a hideg évszak érkezése előtt.

A nyár végével, azt hihetjük, a kerti munkák száma is csökken, azonban épp ez az időszak, amikor még több dologgal kell számolnunk. Ilyenkor készítjük fel ugyanis kertünket arra, hogy a jövő tavaszi és nyári hónapokban is teljes pompájában tündökölhessen.

A virágágyás
A munkálatokat érdemes mindig a virágos kertben, illetve a díszkertben kezdeni, hiszen a veteményesben még lehetnek termő növények, mint például a káposzta vagy a paradicsom. Távolítsuk el az ágyásokból az egynyári virágokat, és vágjuk vissza az évelőket, hogy a fagy ne tehessen kárt bennük. A rózsák tövét takarjuk be homokkal, hogy ne fázzanak meg.
Néhány fagy után az évelő növények tövéhez is tegyünk talajtakarót. Egy körülbelül 2,5 cm-es szalma-, vagy apróra vágott levélréteg tökéletes megoldás erre, ráadásul segít megőrizni a talaj nedvességét és megvédi a gyökérzetet.
A folyamatos gereblyézésen, valamint az örökzöldek megmetszésén túl, ilyenkor érdemes új fákat is ültetni, azonban arra figyeljünk, hogy csak földlabdás növényeket válasszunk, máskülönben pillanatok alatt végezhet velük a téli fagy.

A gyümölcsfák
A gyümölcsfákról ha tehetjük, távolítsuk el az összes gyümölcsöt, akkor is, ha az már nem alkalmas a fogyasztásra, a rajta maradt termés ugyanis könnyen megbetegítheti a növényt. Sajnos az idei nyári idő kedvezett a gombás megbetegedéseknek. Ha esetleg ez a probléma a mi gyümölcsösünkben is fennáll, a további fertőzéseknek úgy tudjuk elejét venni, ha a lehullott lombot alaposan összegyűjtjük és megsemmisítjük. Ezt követően, de még a fagyok beállta előtt permetezzük meg a fáinkat gombaölő szerrel.

A veteményeskert
A veteményeskertben a leérett növények maradványait távolítsuk el, majd ássuk fel a kiürült ágyások kötött talaját. Itt érdemes arra figyelni, hogy minél mélyebben lazítsuk fel, hogy teljesen kiírthassuk a gyomokat és a csapadékvíz is jobban tárolódjon.
Még az első fagy előtt szedjük le a zöldparadicsomot. Akár így is felhasználhatjuk, például zöldparadicsomos chutney-t is készíthetünk belőle, de hagyhatjuk, hogy beérjen a lakásban. Ha például egy napos helyre tesszük egy érett banán mellé, felgyorsíthatjuk az érési folyamatot.
Ha szeretnénk felturbózni konyhakertünk földjét a tavaszi ültetések előtt, szuper taktika, ha a földet fehér mustármaggal vetjük be. Miután ez ősszel és télen kikel, hagyjuk megnőni, majd tavasszal szántsuk be a földbe, így garantáltan értékes és tápanyagban gazdag földet kapunk.
Az ősz végén, szintén a komolyabb fagyok beköszönte előtt érdemes valamennyi locsolótömlőből kiüríteni a vizet, és a szórófejekkel és egyéb tartozékokkal együtt egy védett helyen tárolni.

Ha pedig azt szeretnénk, hogy kertünk ebben az időszakban is pompázzon, virágládákba, cserepekbe ültessünk hidegtűrő virágokat, mint például krizantémot, árvácskát vagy díszkáposztát, amelyek akár az ősz végéig is díszíthetik a portánk.

Comments are closed.

Navigate