Segíts Te is, ha teheted!

A járvány okozta rendkívüli helyzet mindannyiunk életére hatással van. Ezekben az időkben pedig még nagyobb szükségünk van egymásra, az összefogásra és a segítségnyújtásra, amit a Segítünk egymásnak kezdeményezéssel könnyedén megtehetünk. Mutatjuk hogyan!

A pandémia miatt az életünk teljesen megváltozott, és sok mindenről le kellett mondanunk. Vannak azonban olyanok, akiket a vírus egészségügyi és gazdasági következményei jobban súlytanak, és már most olyan komoly problémával kell szembenézniük, amit egyedül nem tudnak megoldani. Ilyenkor a legapróbb segítség is számít, a közösség ereje pedig csodákra képes, ezért fontos, hogy segítsünk egymásnak!
Hogyan tehetjük ezt meg? Az Önkéntességet és Adományozást Koordináló Akciócsoport által létrehozott segitsunkegymasnak.hu oldalon bárki támogathatja a bajbajutottakat anyagi segítséggel, önkéntes munkával, vagy fel lehet ajánlani egyéb szolgáltatásokat, eszközöket is, akár vállalkozóként, akár magánszemélyként.
Mindenki azzal segíthet, amivel tud, éppen ezért az oldalon számos opciót találhatunk a segítségnyújtásra. A választott kategóriára kattintva pedig az oldal egyenesen átirányít minket oda, ahol a felajánlást megtehetjük.

És hogy miért jó segíteni?
Önzetlenül segíteni másokon az egyik legjobb dolog a világon, mert jót teszünk valakivel, aki rászorul, akinek szüksége van a támogatásra, emellett pedig mi is jobban érezhetjük magunkat tőle, jobb lehet a hangulatunk, boldogabb az életünk. Íme néhány példa:

Adj vért!
Fontos, hogy a közösségi oldalakon elterjedt álhírekkel ellentétben, a koronavírus vérátömlesztéssel nem fertőz. A koronavírus cseppfertőzéssel terjed, a fertőzés vérátömlesztéssel nem adható tovább. Erre az Országos Vérellátó Szolgálat hívta fel a lakosság figyelmét. Viszont a vírus veszélyt jelent a vérellátásra, ugyanis a betegség miatt meghiúsul a betegellátáshoz szükséges vérek levétele.
Az OVSZ-nek a járvány ideje alatt is szüksége van a vérkészítményekre, elsődlegesen a sürgősségi ellátáshoz, például a gyermekgyógyászat, a szülészet, a szívsebészet és transzplantáció területén. Ha tehát valami igazán fontosat szeretnénk tenni az emberekért – és megfelelünk a  jelenlegi szigorított feltételeknek  –, akkor irány vért adni!

Segítsünk az időseknek
Mint tudjuk a vírus a 60 év feletti korosztályra a legveszélyesebb, tehát nagyon fontos lenne, hogy ez a generáció minél kevesebbszer hagyja el az otthonát. Sajnos nagyon sok idős ember él egyedül, sokan vannak, akiknek a családja, gyerekei a mindennapokban nem tudnak segítséget nyújtani, így rengetegen rá vannak kényszerítve, hogy kilépjenek az utcára, hogy boltba vagy éppen gyógyszertárba menjenek. Erre a problémára jelenthet megoldást, ha például átvállaljuk az élelmiszerek, segélycsomagok szállítását. De akár a szomszédainkkal, vagy a közelünkben élő emberekkel összefogva bevásárló közösségeket is szervezhetünk. Vegyük fel a kapcsolatot a környéken élő idősekkel, vagy jelentkezzünk a Segítünk egymásnak oldalon keresztül, és segítsünk nekik elintézni a mindennapos dolgaikat, természetesen lehetőleg kerülve a személyes érintkezést.

Add kölcsön nem használt ingatlanod!
Az oldalon arra is lehetőségünk van, hogy egy kihasználatlan lakást felajánljunk olyanok részére, akik akár életüket kockáztatva dolgoznak nap, mint nap azért, hogy segítsenek a betegeken, vagy éppen a biztonságunk érdekében. Ajánld fel lakásodat például egészségügyben dolgozók részére, akik a különös veszélyeztetettség miatt nem mernek hazamenni családtagjaikhoz, ezért kénytelenek alternatív lakhatási lehetőségeket keresni.

Az itt felsoroltak mellett persze számos egyéb lehetőség van még a segítségnyújtásra. Tartós élelmiszerrel, tisztasági szerek felajánlásával is sokat tehetünk, de az ilyenkor különösen szorult helyzetbe kerülő állatvédő szervezeteknek, menhelyeknek is adakozhatunk.

A Jófogás örömmel csatlakozott az Önkéntes Akciócsoport munkájához. Mi például abban igyekszünk segíteni, hogy nagy látogatottságú felületeinken a Segítünk egymásnak kezdeményezés weboldalára irányító bannereket helyezünk el, hogy a kezdeményezére való figyelemfelhívással, az adományozók megtalálják a legrövidebb utat a bajbajutottakhoz. Ha teheted segíts te is! Adj magadból annyit amennyit tudsz, hiszen adakozni jó! Sok kicsi sokra megy, és ezekben a nehéz időkben különösen nagy szükség van segítő kezekre.

Comments are closed.

Navigate