Kreatív és egyszerű ételek a spájzból

Nincs már több ötleted, hogy mit főzz a családnak? Összegyűjtöttünk néhány receptet, amit könnyen el lehet készíteni az otthoni alapanyagokból.

A járvány miatt kialakult helyzetben sokan igyekeznek a mindennapi bevásárlás helyett inkább ritkábban menni az élelmiszerüzletekbe, és több napara előre bevásárolni. Akik nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy előre megtervezzék a heti menüt, most különösen nehéz helyzetben vannak, hiszen abból kell főzniük, amilyük éppen van. Segítségképp összegyűjtöttünk számotokra néhány finom és könnyen elkészíthető receptet, egyszerű hozzávalókból.

Vajas toastkenyér

A bolti kenyér néhány napig kitart, és persze le is fagyaszthatjuk a pékárut, de akár mi magunk is megsüthetjük! Ezzel a nagyon egyszerű recepttel pedig a végeredménytől sem kell tartanunk.
Hozzávalók:
45 dkg liszt, 2 teáskanál só, 1 teáskanál cukor, 5 dkg lágy vaj, 1,5 teáskanál szárított élesztő, 320 ml víz
Elkészítés:
Minden hozzávalót a kenyérsütő gépbe teszünk, és dagasztjuk, kelesztjük a tésztát a megfelelő programmal (persze, hagyományos módon is el lehet készíteni a tésztát).
Vékonyan kivajazunk egy kenyérsütő formát, és beletesszük a kelt tésztát. 3 bucit gyúrunk a tésztából, és azokat tesszük egymás mellé a formába, de sütés előtt még 30 percig pihentetjük. Vízzel megkenjük a tetejét, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt megsütjük.

Zöldborsófőzelék

Készítsünk vékony, világos rántást, öntsük fel körülbelül fél liter tejjel, majd adjunk hozzá egy nagy doboz zöldborsó konzervet. Ízesítsük sóval vagy leveskockával, forraljuk össze. Bármilyen feltéttel – maradék fasírttal, sült virslivel, tükörtojással – kínálhatjuk. Ez a recept egyébként jollyjoker, ugyanis a zöldborsó helyett más konzerveket is használhatunk, az eredmény épp olyan finom lesz.

Csicseriborsókrém, azaz hummusz

Már az ókorban is fogyasztották ezt a finom, tartalmas krémet. Ha mi is el akarjuk készíteni házilag, meg fogunk lepődni, hogy mennyire könnyű és gyors a receptje, így bármikor fogyaszthatjuk!
Hozzávalók:
A hummuszhoz két csicseriborsó-konzervre lesz szükségünk. Ezen kívül 2 gerezd fokhagyma; 1 db citrom leve; 2 evőkanál tahini, azaz szezámkrém; 3 evőkanál olívaolaj és só fog kelleni az elkészítéséhez.
Ha nincs kéznél tahini, akkor sincs ok az aggodalomra, mert az olívaolajtól is krémes lesz, extra ízeket pedig bitosíthatunk chilivel vagy zöldfűszerekkel.
Elkészítés:
Bontsuk fel a konzerveket, és csöpögtessük le a csicseriborsók levét. Ezt ne dobjuk ki, csak tegyük félre! Az összes hozzávalót tegyük robotgépbe, és addig pürésítsük, amíg krémes állagú nem lesz. Ha túl sűrűnek ítéljük meg, adjunk hozzá bátran a csicseriborsó levéből. Ugye, milyen egyszerű?

Zabpelyhes lekváros süti

Ez a szuper egyszerű süticsoda az egészségesebb édességek táborát erősíti, ráadásul semmilyen különleges hozzávalóra nem lesz szükségünk ahhoz, hogy egy igazán könnyű és ízletes desszertet készítsünk.
Hozzávalók a tésztához:
30 dkg zabpehely, 15 dkg liszt, 15 dkg kristálycukor, 25 dkg vaj, vagy margarin, 1 teáskanál fahéj, 1 teáskanál sütőpor.

Töltelékként lehet használni ízlés szerint lekvárt, sőt a lekvár tetejét megszórhatjuk valamilyen finom gyümölccsel is. Például a meggylekvárt remekül kiegészíti, ha még pluszban meggyel is megszórjuk, de ha gyümölcs nem akad otthon, akkor csak a lekvárral is finom lesz!
Elkészítés:
Első lépésként keverjük össze a lisztet, a zabpelyhet, a fahéjt és a sütőport. Majd keverjük habosra a vajat a cukorral, és gyúrjuk össze a száraz hozzávalókkal. Ha ez megvan akkor osszuk el a tésztát 2/3 – 1/3 arányban és a nagyobb részt kézzel oszlassuk el egy sütőpapírral kibélelt tortaformában. Ha nincs kéznél tortaforma, akkor használhatunk egy kisebb kerámia tálat is. Ezután kenjük meg a kiválasztott töltelékkel, majd morzsoljuk rá a tetejére a maradék tésztát. Végül mehet is a 180 fokra előmelegített sütőbe, ahol kb. 25-30 percig kell sütni.

Comments are closed.

Navigate