Így óvod Te is a Földet a Jófogással

Idén még a tavalyinál is korábban, július 29-én érkezett el a Túlfogyasztás Világnapja, ekkorra használtuk el a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Kiszámoltuk, hogy veletek, a Jófogás felhasználóival, 2018-ban 200 000 tonna szén-dioxid kibocsátásától óvtuk meg a Földet mindössze azzal, hogy másodkézből vásároltatok vagy adtatok el több mint két és fél millió terméket.

Ez a mennyiség 1 400 000 000 darab műanyag zacskó vagy például 2 700 000 tricikli előállításához is elég lehet, sőt, olyan hatással van a környezetünkre, mintha 39 ezer autót vonnánk ki a forgalomból egy teljes évre, vagy ha minden évben 45 napra leállna Budapest teljes közlekedése.

Ekkora eredményeket érhetünk el csupán azzal, hogy használt árucikkeket vásárolunk, és nem újonnan szerezzük be a mindennapokhoz szükséges háztartási, ruházati, műszaki darabokat vagy éppen sporteszközöket. A Túlfogyasztás Világnapjára készítettünk egy kisfilmet, melyből Te is megtudhatod, mennyit teszel a környezetért, ha átgondolod mi lehet még hasznos mások számára és ezeket továbbadod, illetve akkor is, ha vásárláskor használt termékeket választasz megkímélve ezzel a környezetet a gyártási folyamat során végbemenő szennyezéstől.

A környezetedre rengeteg módon vigyázhatsz, ha fokozatosan egyre több mindent építesz be az életbe, annál könnyebb lesz neked is és a Földnek is. Hidd el, ha mindenki egy kicsit beletesz, már az eredményeket hozhat!

Comments are closed.

Navigate