Így rendezd be a teraszod!

Egy teraszt nem érdemes parlagon hagyni, hiszen könnyen a kikapcsolódás szigetévé varázsolhatjuk. Most pedig azt is megmutatjuk, hogyan hozd ki belőle a legtöbbet!

Ahogy beköszönt a tavasz, egyre több időt szeretnénk a szabadban tölteni. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy rendelkezünk terasszal vagy erkéllyel, érdemes ezeket a területeket praktikusan és kényelmesen berendezni. Most összegyűjtöttünk néhány tanácsot, amit érdemes figyelembe venni a kialakítás során.

Növények
Nem kell lemondanunk a saját kert élményéről akkor sem, ha csak egy kisebb erkély vagy terasz áll rendelkezésünkre. Igazi kis oázist varázsolhatunk, ha kellően megtervezzük a kialakítást. Mielőtt azonban beszereznénk a növényeket, fontos néhány szempontot figyelembe venni. Először is azt, hogy milyen fekvésű a lakásunk. A napfény mennyiségétől függően érdemes ugyanis kiválasztani, mit ültessünk a területre. Emellett fontos azzal is számolni, hogy a kint tartott növényeket télen a lakásban kell elhelyezni. A muskátli az örök kedvenc, amelynek rengeteg fajtája van. De válasszunk bármilyen virágot, érdemes azokban gondolkodni, amik nem vonzzák túlzottan a méheket, darazsakat, ez ugyanis megkeserítheti a kint töltött pillanatokat.

A kertészkedésről sem kell lemondanunk, legyen bármilyen kicsi is a placc. Májusban már ültethetünk például paradicsompalántákat is cserepekbe, azonban érdemes olyan fajtát választani, amelyek nem nőnek nagyon magasra: ilyen például a cseresznye- és a koktélparadicsom.
Szintén májusban érdemes elültetni az előnevelt paprikapalántákat is. Fontos, hogy figyeljünk arra, hogy a fajtának megfelelő cserépbe ültessük a növényt, van ugyanis, ami mindössze 30 centiméter magasra nő, ám olyat is kaphatunk, amelyik elérheti az 1 métert is, és ha túl kicsi a cserép, nem fog megfelelően fejlődni és termést sem biztos, hogy hoz majd.

Bútorok
Ha kisebb terület áll rendelkezésünkre a praktikum a legfontosabb, vagyis jól variálható, többfunkciós bútorokat érdemes beszerezni ebben az esetben. Arra is érdemes figyelni, hogy a kinti berendezéseknek bírniuk kell az időjárás viszontagságait.
Szuper megoldás például az összecsukható asztal szintén összecsukható kerti székekkel. De praktikus megoldás lehet olyan asztal vásárlása is, amely tároló résszel is rendelkezik, ezzel rengeteg helyet takaríthatunk meg.
Ha nagyobb tér áll rendelkezésünkre, választhatunk kerti bútor szettet is, ez viszont kicsit drágább. Viszont ezáltal kertünk remek közösségi helyszínné válhat.
Figyeljünk arra is, hogy a teret függőleges irányba is kihasználjuk: a felakasztható virágtartókkal például jól járhatunk és egy létra ugyancsak jó választás lehet – a falnak támasztva a lépcsőfokokra kaspókat, kerti díszeket tehetünk, a fal és a létra közti holt teret pedig tárolóként használhatjuk.

A bútorok mellett figyelni kell a kiegészítőkre is: egy-egy dísszel, színes virágtartóval otthonosabbá varázsolhatjuk ezeket a területeket, ahogy egy asztalterítő vagy néhány díszpárna is feldobhatja. Illetve, ha fedett, akár szőnyegeket is elhelyezhetünk a padlóra, így még komfortosabbá téve kis oázisunkat.
A másik fontos dolog, amire talán nem fektetünk olyan nagy hangsúlyt, a teraszunk padlózata. Pedig mennyit számít! Egy jó padló teljesen meg tudja változtatni a teraszunk környezetét!  Érdemes fa teraszburkolatot választani, ugyanis sokkal természetesebb hatást nyújt, mint bármilyen más padlózat, ráadásul strapabíró is. Feldobhatjuk műfűvel vagy kavicsokkal is, így még természetközelibb hatást elérve.

A világításról se feledkezzünk meg. Az alapfelszereltséghez szerezzünk be fényforrásokat: mécsestartókat, led, illetve szolár lámpákat. Mesés hangulatot teremthetnek a fényfüzérek is. Ebből érdemes olyat választani, ami direkt kültérre való.

Összességében nézve mindegy, hogy mekkora a teraszunk, rengeteg lehetőségünk van, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki belőle! Az pedig, hogy hogyan rendezzük be, már csak rajtunk áll! Egy kis fantáziával és kreativitással bármit megvalósíthatunk, így akár lakásunk kedvenc pontjává is válhat ez a terület!

Comments are closed.

Navigate